Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. október 9., csütörtök

A családról a családnak az Evangélium tükrében 28.



A családról a családnak az Evangélium tükrében 28.

József mások bűnéért szenved
 
Az Úr azonban Józseffel volt. Megkönyörült rajta és kedvessé tette őt a főfoglár szemében, úgyhogy az József kezére bízta az összes foglyot, akiket a börtönben tartottak, s mindent, amit kellett, ő intézett. Nem is volt a főfoglárnak semmi gondja, sem amit rábízott, mert az Úr vele volt, és sikerre vitte minden cselekedetét”. (Ter 39,21-23) Ebben a börtönben őrizték a fáraó udvarának kegyvesztettjeit is. Így került oda a fáraó két eunuchja: a király pohárnoka és sütőmestere. Valamiért büntették őket, de nem emeltek ellenük vádat. József naponta találkozott velük és kedves volt hozzájuk. Egyik reggel szomorúnak találta mindkettőjüket. Mindketten álmodtak, de féltek, mert értelmét nem tudták megfejteni. József erre azt mondta nekik: „Nem Istené az álomfejtés? Mondjátok csak el nekem, mit láttatok! Elsőnek a főpohárnok beszélte el álmát. Azt láttam, hogy egy szőlőtő volt előttem, amelyen három vessző volt. Lassanként kihajtott, aztán elvirágzott és fürtöket érlelt. Nekem pedig a kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a fürtöket, belefacsartam a pohárba, amelyet tartottam, és odanyújtottam a poharat a fáraónak. József azt felelte: Az álom megfejtése ez: a három szőlővessző még három nap; azután fölemeli fejedet a fáraó, és visszahelyez előbbi hivatalodba, hogy adogasd neki a poharat, tiszted szerint, amint azelőtt szoktad. De eszedbe jussak ám, ha jól megy majd sorod és cselekedj irgalmasságot velem! Beszéld rá a fáraót, hogy vitessen ki ebből a tömlöcből, mert úgy loptak el engem a héberek földjéről, és itt is ártatlanul vetettek ebbe a verembe”. (Ter 40,8-15) a fő sütőmester is elmondta álmát: három kosarat vitt a fején, bennük volt a király ennivalója. Madarak szálltak rá és mindent megettek. József megfejtette: Még három nap, kivisznek innen, felakasztanak, és a madarak leeszik rólad húsodat. Három nap múlva minden beteljesedett. (40,16-22) a főpohárnok viszont hűtlenül elfeledte Józsefet.

A királyi álom.

A fáraó is álmot látott két év múlva. Folyóparton állt. A vízből hét kövér tehén mászott fel éppen. Pompás állatok. Utánuk hét csont-bőr tehén kapaszkodott és elnyelte a hét kövér tehenet. Nyomban ezután egy búzaszár nőtt fel előtte, rajta hét óriás búzakalász. Meseszép! De máris nőtt melléje egy újabb búzaszár, rajta hét, de üres kalász. Odahajolt a hét csenevész kalász a tömöttekhez, és elnyelte kegyetlenül. Rémülten nézte a fáraó: Mit jelent ez a két félelmetes látomás? Ám hiába hívatta bölcseit, nem tudták megmagyarázni a titkot. Ekkor lépett elő a főpohárnok: A börtönben társammal együtt elmeséltük álmunkat, és az a fogoly Isten segítségével megfejtette mindkettőnk álmát. A fáraó azonnal kiadta a parancsot: Hozzátok őt ide! József a dicsőséget elhárította: „Nem én, hanem Isten ad majd szerencsés választ a fáraónak”. (41, 16) Ekkor a fáraó rendre elmesélte álmát. József szólt utána azonnal: „a király mindkét álma ugyanazt jelenti: amit Isten cselekedni akar, megmutatta a fáraónak. A hét szép tehén és a hét teli kalász a bőség hét esztendeje: ezek az álomnak egy és ugyanazon jelentését tartalmazzák. A hét hitvány és sovány tehén, amely utánuk feljött, valamint az üres és forrószél-perzselté kalász az elkövetkező éhség hét esztendeje. Mindezek pedig ebben a rendben teljesednek be: Most hét, nagyon termékeny esztendő köszönt Egyiptom egész földjére. Ezek után hét másik olyan terméketlen esztendő következik, hogy feledésbe merül az előző bőség. Mert elemészti az éhség az egész földet, és a nagy bőséget elpusztítja a nagy ínség”(Ter 41,25-31)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése