SZENT DÁNIEL ÉS TÁRSAI
vértanúk
(1227)
A
Ferenc-rend első vértanúi (Berárd és társai) után hét évre Illés testvérnek, a
rend főnökének engedélyével újabb hét ferences indult el Marokkóba, hogy ott a
mohamedánoknak hirdesse Krisztus tanítását és vállalja a vértanúságot. A
misszió vezetője Dániel atya, a többiek (Angelus, Samuel, Donnulus, Leo,
Nicolaus, Hugoninus) többnyire laikus testvérek voltak. A spanyol
kikötovárosból, Tarragonából indultak hajón s eljutottak az afrikai
kikötovárosba, Ceutá*-ba. Itt néhány napig európai katolikus kereskedők
(genovaiak, pizaiak, Marseilles-iek) között hirdették az igét, majd
megtanácskozták; hogy vasárnap a mohamedánoknak is prédikálnak. Előző nap,
szombaton elvégezték szentgyónásukat, megmosták egymás lábait (ez a
nagycsütörtöki lábmosás szertartása), megáldoztak és imádkozva s egymást
buzdítva készültek a másnapra. Vasárnap kora reggel titokban bementek a
városba, s egyik térről a másikra szaladva hirdették: Csak Jézus nevében van az
üdvösség. A szaracénok rájuk támadtak, ütötték-verték őket, s gyalázó szavakkal
illették. Elfogták s megkötözve az emírhez vezették őket. Az tolmács
segítségével kihallgatta s először eszelősöknek tartotta s udvartartásával
együtt kigúnyolta őket. Majd börtönbe záratta s nyolc napon át válogatott
kínzásokkal törekedett hittagadásra bírni őket.
A
börtönből levelet juttattak ki a város keresztényeihez (ismerősökhöz), melyben
többek közt ez állt: „Habár sokat szenvedünk, mégis sok vigasztalásban van
részünk, s reméljük, Isten elfogadja életünk áldozatát. Egyedül neki legyen
tisztelet és dicsőség mindörökké.” 8 nap múlva az emír elé vezették őket. Az
kérdezte, megbánták-e, hogy Mohamed ellen és az o törvénye ellen beszéltek. Ok
egyöntetűen válaszolták: semmit sem vonnak vissza, és hogy másképp nem
üdvözülhetnek, csak ha hisznek Jézusban és megkeresztelkednek. A mohamedánok
tanácskoztak, aztán egyenként ígéretekkel hitük elhagyására akarták rávenni őket. Ok inkább készek voltak a halált vállalni, mint hitüket elhagyni. Mire
lefejezésre ítélték őket. A hat nagy örömmel futott Dánielhez, kezét és ruháját
csókolták s kérték, áldja meg őket. „Add rám, atyám, áldásodat, s adj
engedélyt, hogy testemet halálra adjam Krisztusért!” Dániel könnyek közt adta
rájuk áldását. Akkor ruhájuktól megfosztották, kezüket hátrakötözték s a
kivégzés helyére hurcolták, majd lefejezték őket 1227. okt. 10- én. Földi maradványaikat
később a keresztények Spanyolországba vitték, ahol sírjuknál csodák történtek.
X. Leó pápa 1520 körül avatta szentté őket. Amit Szent Berárd és társai
vértanúságánál (jan. 16.) megjegyeztünk, itt is áll: ellen lehet vetni, hogy
nem cselekedtek emberi okosság szerint s hogy provokálták a vértanúságot.
Mindezt azonban ellensúlyozza jószándékuk és őszinte szeretetük Krisztusért,
hogy érte kínzást s vértanúságot vállaljanak.
Imádság:
Mindenható, örök Isten, te
megadtad Szent Dánielnek és társainak a kegyelmet, hogy Krisztusért
szenvedhettek; siess esendo természetünk segítségére, hogy mint a vértanúk,
akik nem vonakodtak érted meghalni, mi is készek legyünk hitünkben hűen
kitartani. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése