Évközi 27. hét szerda

Évközi 27. hét szerda

A Miatyánk, a mi Urunk Jézus imádsága éppen az ellenkezője annak, mint amit a sértődött és elkeseredett Jónás próféta kér Istentől: „Uram, kérlek, vedd el az életemet tőlem, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem.” A Miatyánkban nem az ember van a középpontban, hanem az Atya dicsősége. Jézus a Getszemáni kertben, szenvedésének éjszakáján is ezért imádkozik, amikor a Miatyánk hét kérését ebben az egyetlen mondatban foglalja össze: „De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!” Jézus éppenséggel nem akar meghalni, de nem azt nézi, ami neki jobb, hanem azt keresi, hogy Isten mit kíván tőle. Nem a saját bukásán kesereg, hanem az Atya dicsőségét akarja kinyilatkoztatni még szenvedésén és halálán keresztül is.

Amikor tehát az Úr Jézus imádkozni tanít bennünket, akkor nem pusztán egy új imaszöveget ad át nekünk, hanem saját életébe avat be bennünket, példát adva arra, hogyan kell igaz emberként, Isten gyermekeként élnünk. Hiszen a Miatyánk az Úr Jézus életéből szövődik egybe, élettörténetének eseményei – különösen is passiója – a Miatyánk kéréseinek erőterében nyernek értelmet. Nem véletlenül írja Simone Weil, hogy aki életében akár csak egyetlenegyszer is teljes figyelemmel és odaadással imádkozza a Miatyánkot, annak érzékelhetően megváltozik az élete.

Urunk, Jézus Krisztus, Te azért jöttél el közénk, azért haltál meg, és azért támadtál fel, hogy kiáraszd nekünk a Szentlelket, s így valóságosan Isten fiaivá, a Te testvéreiddé lévén mi is mondhassuk a mindenható Istennek, amit Te: „Abba, Atyánk!” Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Miatyánkot nap mint nap elimádkozva egyre mélyebben átéljük istengyermekségünk titkát, s egyre nagyobb teret engedjünk életünkben Istennek, az Atyának, hogy bennünk és általunk is kinyilatkoztathassa nevének szentségét, és összegyűjtse népét az ő országába.