A keleti katolikus
pátriárkákkal és nagyérsekekkel találkozott a pápa
A Szentatya október 9-én délben kihallgatáson
fogadta a keleti katolikus egyházak pátriárkáit és nagyérsekeit, akik Rómában
tartózkodnak a Keleti Egyházak Kongregációja közgyűlésén, melyet október 9. és
12. között tartanak a dikasztérium alapításának századik évfordulója
alkalmából.
A közgyűlésen a kongregáció tagjaként részt
vesz Erdő Péter bíboros, prímás és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita
is.
Ferenc pápa rövid beszédében biztosította a
közgyűlés résztvevőit arról, hogy osztozik egyházaik örömeiben és
fájdalmaiban. Úgy fogalmazott, az Egyház gondoskodása a Róma püspökével,
Szent Péter utódával való hierarchikus közösség révén is megnyilvánul, ami a
vezetés szolgálatát jelenti a szeretetben és a szeretetszolgálatban.
Meggyőződésem – tette hozzá a Szentatya –, hogy
lendületet kellene adni az Egyházban annak a köteléknek, mely a kollegialitást
a péteri primátushoz kapcsolja, úgy mint szolgálatbeli elsőséget, amit a Servus
servorum Dei (Isten szolgáinak szolgája) cím fejez ki. Péter utódainak
feladatai között – mint azt például Mátyás apostollá választása is tanúsította
– ott van a feladat, hogy jó püspököket biztosítson a részegyházaknak szerte a
világon.
Ferenc pápa azt kérte az egyes egyházi
szinódusoktól, hogy jelöljenek meg alkalmas személyeket erre a feladatra.
Végül a jelenlévők
kérdéseket tehettek fel a pápának, és elmondhatták neki véleményüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése