Érzelmi és szexuális nevelés az Amoris Laetitia-buzdítás fényében
A
Világiak, Család és Élet Dikasztériuma 2017. november 30-ai kezdettel kétnapos
nemzetközi tanácskozást szervezett „The
Meeting Point” Érzelmi és szexuális nevelés kurzus címmel.
A találkozó célja ennek a kurzusnak, vagyis tananyagnak, az „Amoris Laetita”
pápai buzdítás fényében való értékelése volt. A találkozón 13 országból 24
küldött vett részt. Észak- és Dél-Amerikát az Egyesült Államok, Brazília,
Venezuela és Chile delegátusai, Afrikát egy benini orvosnő, Libanont két
maronita szertartású pap, Nyugat- és Kelet-Európát spanyol, francia, angol, ír,
és cseh, döntő részben világi küldöttek képviseleték. Magyarországot az MKPK
családreferense, Bíró László püspök úr felkérésére Janka Ferenc atya
képviselte.
Miért
hívta össze a dikasztérium ezt a tanácskozást és hogyan zajlott az
összejövetel?
Mielőtt
a találkozóról beszámolnék, azt szeretném elmondani, hogy nagyon jó érzés volt
most Rómában magyarnak lenni. A dikasztérium munkatársai és a találkozó
résztvevői közül többen is ismerték és igen nagyra értékelték Magyarország
erőfeszítéseit Európa keresztény értékeinek, a családok és a házasság védelme
érdekében tett erőfeszítéseit. A magyar püspökök közelmúltban lezajlott „ad
limina” látogatása során a dikasztériumban elhangzott beszámolókat is nagyon
pozitívan értékelték.
A
találkozó Kevin Joseph Farrell bíboros, a dikasztérium prefektusa által
celebrált szentmisével kezdődött. A Szent András apostol ünnepén mondott
homíliája a találkozó világi híveihez szólt. Jézus nem remetéket vagy
aszkétákat, hanem halászokat hívott meg az evangélium örömének hirdetésére. Ma
is hívja a világi embereket, orvosokat, tanárokat, mindenféle foglalkozás és
hivatás képviselőit, hogy legyenek az értünk szeretetből meghalt és feltámadt
Krisztus jó hírének közvetítői. A bíboros találkozót megnyitó köszöntő szavai
után Antonio Crespo és Ramon Acosta spanyol hitoktatók, a kurzus anyagának
kidolgozói tartottak bevezető előadás.
Ennek a
képzésnek, kurzusnak az anyaga a Murciai Katolikus Egyetem támogatásával jött
létre. A világhálón a Dikasztérium honlapján is fellehető angol, francia,
olasz, spanyol és portugál nyelven, az educazioneaffettiva.org
internetes címen. Voltaképpen egy professzionális hitoktatói „portfolió” a
fiatalok érzelmi szexuális nevelésére.
Hogyan
épül fel ez a tanmenet?
A kurzus
hat fő
részből áll. Egységesítő képként a sátorépítés
paradigmáját veszi alapul.
1.
fejezet: A sátor. Ez abból indul ki, hogy Isten teremtménye vagyok. Felteszi a
kérdést, hogy „Mi az élet értelme”. Aztán az ember mint test és lélek a téma. A
saját testünk fölfedezése és elfogadása. A serdülőkor. A személyes érési
folyamat célja, hogy megtanuljunk szeretni és szeretetet elfogadni.
2. pont:
A sátorrudak és tartó botok fejezet címei: Találkozás a másikkal. Egymás jobb
megismerése. „Férfinak és nőnek teremtette őket”. A férfi és a női identitás.
3. rész:
A sátorcövekek. Az emberi szabadság, az akarat, az erkölcs témáit feji ki.
4.
fejezet: A feszítő zsinórok. A szabadság helytelen használata – a bűn. A
megbocsátás és az erények. témáját járja körül.
5. pont:
Az esőálló sátorponyva. A személy erkölcsi dimenziója: nem teher, hanem esély a
boldogságra tematikával foglalkozik.
6.
befejező rész: Az ajtó és a cipzár. Azzal foglalkozik, hogy „A személyes
szeretetet tanulni kell. Az önátadás két módja: szüzesség és házasság. A
jegyesség értelme és célja. A házasság egysége és termékenysége. A házasság
mint szeretetre szóló hivatás és szentség”.
A hat
főrész mindegyike egy összefoglaló bemutatással kezdődik. Itt 10-15 mondatban
fejtik ki illetve részletezik az adott témakört. Ezek közül idéztem néhányat. A
témaköröket aztán négy tanítási egységre bontva tematizálták, amelyekben az
oktatók illetve a fiatalok részére is kidogozott óravázlat, kitöltendő
feladatlapok állnak rendelkezésre. Az egyes blokkokhoz ajánlott filmek,
videók is tartoznak, amelyeket közös megtekintésre és megbeszélésre adnak
lehetőséget. Mivel a mai fiatalok inkább filmeket néznek, mint olvasnak, ezek a
közösen átbeszélt, megvitatott impulzusok szintén segíthetik a személyes
véleményalkotást, érlelődést.
A találkozó
fontos célja volt az is, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok érzelmi és szexuális
nevelésének fontosságára. Marco Brusati, a Firenzei Egyetem
profeszora a „Tabletek” kultúrájáról beszélt
és mindazokról a veszélyekről, amelyek a
fiatalokat ezek helytelen használata révén fenyegeti. Hangsúlyozta, hogy az
nevel, aki a fiatallal kapcsolatban van. Ha ez a világhálón
található tartalmakat jelenti, akkor ezek nevelik a mai ifjúságot. Az egyik
hozzászóló sokatmondó különbségre emlékeztetett. „Amikor gyerek voltam és
rosszul viselkedtem, a nagymamám azt mondta, hogy most felmész a szobádba,
bezárod az ajtót és nem játszhatsz a többiekkel. Ez akkor büntetés volt. Ma egy
gyerek, ha a szobájában van a zárt ajtó mögött, akkor ez nem büntetés, hanem
jutalom, hiszen a fiatal nagyon jól elvan a ki tudja milyen online
időtöltésével.”
A kurzus
ugyan nem a dikasztérium hivatalos dokumentuma, hanem egy nagyon
fontos témában segítség, inspiráció szeretne lenni a
hitoktatók, szülők, a papok számára. Nagy segítség lehet a „képzők képzésében”,
vagyis a különböző továbbképzések során is. A találkozó célja az is volt, hogy
minél szélesebb körben ismertesse ennek a gazdag anyagnak a hozzáférhetőségét,
lehetőség van arra, hogy további nyelvekre lefordítsák,
hogy minél többen használhassák. A konzultáció tartalmi, módszertani és
szervezési kérdéseket is felvetett. A jövőben fontos feladat lesz ennek a
hitoktatói anyagnak a továbbfejlesztése, hogy minél pontosabban, vonzóbban és
korszerűbben tudja az egyház tanítását közvetíteni.
A találkozó
minden résztvevőjét arra kérték, hogy a maga részéről és eszközeivel segítse
ennek az értékes anyagnak a minél szélesebb körben való megismertetését és a
maga lehetőségei és tapasztalatai szerint vegyen részt a konzultációs
folyamatban.
Szent
Teréz extázisa minden művészi élmény paradigmája
Szombat
délelőtt a repülőgép indulása előtt Rómában még volt egy kis időm és szerettem
volna néhány régi „barátomat”, olyan műalkotásokat meglátogatni, amik számomra
különösen kedvesek. Az egyik ilyen a „Santa Maria della Vittoria” templom
Cornaro kápolnájának oltára fölötti nyílásában elhelyezett, Szent
Teréz extázisát ábrázoló, Bernini szoborcsoport. Szerencsémre
egy kiváló művészettörténész egy csoport részére éppen idegenvezetést tartott.
Az alkotás művészi zsenialitásán túl annak teológiai aspektusáról is
beszélt. A reformáció utáni időben a katolikus egyház a
barokk művészetben elsősorban nem az értelmet akarta meggyőzni, hanem az egész
emberre akart hatást gyakorolni, tudva azt, hogy az
érzékszerveken keresztül szerzett benyomás nemcsak direktebb, hanem tartósabb
is.
Szent
Teréz extázisát a hitetlen értelmezők csupán „a női gyönyör művészi
ábrázolásának” tartják.
Ennél
azonban sokkal többről van itt szó. Az Isten szeretetével való olyan
egység megtapasztalását pillanthatjuk meg, ami minden misztikus élmény paradigmája lehet.
A felhőn lebegő Teréz arca a szeretet gyönyörűségétől szinte halálba alél.
Teste, amelyből arcán kívül csak súlytalan, enyhén felfelé mutató jobb kézfeje
és a lehulló bal kéz és lábfeje látszik eltűnik a márványnak Bernini ujjai
alatt puha viaszként engedelmeskedő, légies könnyedségű de az élmény
intenzitását hullámzásukkal tükröző redői alatt. Felülről, a Szentlelket
ábrázoló üvegablakon áthatoló fény az isteni kegyelmet jelképező aranysugarakat
világítja meg. Aki ezt nyitott szívvel szemléli, az a látomás részese lesz. Az
oltáron megvalósuló eukarisztia titka fölött mintegy ennek illusztrációjaként
ott lebeg a szentek életében meglátható isteni szeretetet hatása, ennek
felemelő, átizzító, boldogító, a legnemesebb vágyakat ébresztő tüze. A látvány
pedig nemcsak a barokk kor emberét, hanem bennünket is és a mai fiatalokat is
ihleti és tanítja.
Milyen jó
lenne, ha a mi szemünkben és arcunkon is felcsillanna néha az Isten által
ajándékozott és csak általa, vele és benne megélhető szeretet öröme, az „amoris
laetitia” extázisa. Milyen égető szükség van és lenne olyan
hittankönyvekre, kurzusokra, műalkotásokra, filmekre, amelyek a mai fiatalokat
a gátlástalan profitéhség következtében egyre agresszívebben tárgyiasuló és
pornografizálódó világból kiemelve meg tudná mutatni az önmagát elfogadni tudó és
magát elajándékozni képes személyes Isten- és emberszeretet titkának csodáját
és gyönyörűségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése