Vízkereszt
Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának
vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban
csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol
szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát.
Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó
helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az
evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és
hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust
keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk
(s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér
kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad
velünk a világ végezetéig.
Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása,
hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az
ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva
születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi,
nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök
szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges
szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden
embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk
adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és
társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.
Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk
horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve
megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá
lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis
egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a
Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük
minden embernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése