Ferenc pápa üzenete a béke 51. világnapjára
A Szentatya 2018. január 1-jére írt üzenetének címe: „A migránsok és a menekültek: békét kereső nők és férfiak”. Az üzenetet az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
1. Béke-kívánság
Békét
kívánok a földön minden embernek és minden nemzetnek! Az a béke, amit az
angyalok hirdetnek a pásztoroknak karácsony éjjelén (Lk 2,14), megindít mélyen
minden embert és minden népet, főként azokat, akik éppen hiányát szenvedik a
békének. Közöttük, akiket gondolataimban és imáimban hordozok, ismét a világ
több, mint 250 millió vándorló lakosáról szeretnék megemlékezni, akik közül 22
és fél milliónyi a menekült. Ez utóbbiak, mint arra szeretett elődöm, XVI.
Benedek pápa rámutatott, „olyan férfiak és nők, gyermekek, fiatalok és idősek,
akik helyet keresnek, ahol békében élhetnek” (Angelus, 2012. január 15.). Hogy
ilyet találjanak, sokan közülük az életüket is hajlandóak kockára tenni egy
olyan utazással, amely az esetek nagy részében hosszú és veszélyes, vállalják a
fáradalmakat és a szenvedést, hogy azután kerítéseket és falakat találjanak,
amelyeket azért emeltek, hogy távol tartsák őket úticéljuktól.
Irgalmas
lélekkel fogadjuk be mindazokat, akik a háborúk vagy az éhség elől menekülnek,
vagy azért kényszerülnek elhagyni otthonaikat, mert ott megkülönböztetés,
üldöztetés, szegénység és környezeti pusztítás az osztályrészük.
Tudatában
vagyunk annak, hogy nem elegendő, ha a szívünket nyitjuk meg a mások szenvedése
iránt. Sokat kell tennünk addig, amíg testvéreink visszatérhetnek, hogy békében
élhessenek biztonságos otthonaikban. A másik ember befogadása kézzelfogható
elkötelezettséget jelent, sok segítség és jóakarat kell hozzá, éber és értő
figyelem, az új helyzetek felelős kezelése amelyek a már meglévő problémák
mellett lépnek fel, valamint a mindig szűkös anyagiakkal is felelősen kell
bánni. A bölcsesség erényével az országokat irányító személyek képesek
irányítani e befogadást, a segélyezést, a védelmet, az integrációt „az
igazságosan értelmezett közjó keretei között, hogy lehetővé tegyék e
beilleszkedést” (vö. XXIII. János, Pacem in terris, 57.). E
személyeknek pontos felelőssége van a saját közösségeik felé, amelyek számára
az igazságos jogokat és a harmonikus fejlődést biztosítani kell, hogy ne
legyenek olyanok, mint a balga építő, aki rosszul számolt és nem sikerült
befejeznie a tornyot, amelyet építeni kezdett (vö. Lk 14,28–30).
2. Miért
van ennyi menekült és migráns?
A 2000.
év nagy jubileumára készülve, amikor a betlehemi angyalok békeszózatának
kétezredik évfordulóját is ünnepeltük, Szent II. János Pál pápa a menekültek
növekvő számát is a 20. századi „háborúk és konfliktusok, népirtások és etnikai
tisztogatások végeláthatatlan, szörnyű sorozata” (Üzenet a béke világnapjára, 2000,
3.) egyik következményeként tartotta számon. A jelen évszázad mindeddig nem
hozott ebben fordulatot: a fegyveres összetűzések és más szervezett erőszakos
cselekmények nyomán változatlanul nagy népcsoportok kényszerülnek elvándorolni
a nemzeti határokon belül máshová, vagy azon túlra.
Az
emberek azonban más okokból is útra kelnek, elsősorban „egy jobb élet
reményében, nem egyszer attól a vágytól vezérelve, hogy maguk mögött hagyják a
jövő építése lehetetlenségének kétségbeejtő voltát” (XVI. Benedek, Üzenet a
migránsok és menekültek világnapjára, 2013.). Elindulnak, hogy újra
egyesítsék a családot, munkalehetőséget vagy képzést találjanak. Akik nem
élhetnek ezekkel a jogokkal, azok nem élnek békében. Ezen túl, amint a Laudato
si’ enciklikában rámutattam, „tragikusan nő azoknak a
migránsoknak a száma, akik a környezeti pusztítás által súlyosbított nyomor
elől menekülnek” (LS, 4).
A
többség szabályos útvonalakat követve vándorol, míg mások eltérő utakat
választanak, főként a kétségbeesés okán, amikor hazájuk nem biztosít
számukra sem biztonságot, sem lehetőségeket, és minden törvényes út
járhatatlan, le van zárva vagy túlontúl lassú.
Sok
olyan országban, ahová a migránsok tartanak, széles körben elterjedt a
nemzetbiztonság kockázatait vagy az újonnan érkezők fogadásának költségeit
hangsúlyozó retorika, amely megveti az emberi méltóságot, noha ez Isten
gyermekeként mindenkit megillet. Azok, akik a félelmet szítják a migránsokkal
szemben, esetleg politikai okokból, ahelyett, hogy a békét építenék, az
erőszak, a faji megkülönböztetés és az idegengyűlölet magvait hintik el, és
ez nagy aggodalommal tölti el mindazokat, akik a szívükön viselik minden
ember védelmét (vö. Beszéd a vándorlók pasztorációjával foglalkozó
nemzeti felelősök előtt az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa által
szervezett találkozón, 2017. szeptember 22.).
A
nemzetközi közösség rendelkezésére álló minden adat arra utal, hogy a globális
népvándorlás továbbra is jellemezni fogja a jövőnket. Néhányan ezt
fenyegetésként élik meg. Én ezzel szemben arra szólítalak fel benneteket, hogy
tekintsetek erre a tényre bizakodással, mint olyan lehetőségre, amelyre a jövő
békéjét építhetjük.
3.
Szemlélődő pillantással
A hit
bölcsessége táplálja ezt a pillantást, amely képes ráébredni, hogy „mindnyájan
egyetlen család tagjai vagyunk, a migránsok és az őket befogadó helyi lakosság,
és mindnyájunknak jogunk van ahhoz, hogy használjuk a föld javait, amelyek
mindenkit megilletnek egyetemlegesen, amint ezt az Egyház társadalmi tanítása
kimondja. Ez a szolidaritás és az osztozás alapja.” (XVI. Benedek, Üzenet a
migránsok és menekültek világnapjára, 2011.) E szavak az új
Jeruzsálemet idézik fel. Izajás próféta könyve (a 60. fejezet), valamint a
Jelenések könyve (a 21. fejezet) úgy írnak erről, mint egy mindig
nyitott kapukkal minden nemzet fiait befogadó városról, akik csodálják az
új Jeruzsálemet és elhalmozzák minden gazdagsággal. A béke uralkodik
benne, ez vezérli és a kormányzó elv benne az igazságosság.
Arra a
városra, amelyben élünk, szintén a hit pillantásával kell néznünk, „mely
felfedezi Istent, aki ennek a városnak a házaiban, utcáin, terein lakik […]
támogatja a szolidaritást, a testvériséget, a jóság, az igazság és az
igazságosság iránti vágyat” (Evangelii gaudium, 71.), más
szavakkal: meg kell valósítanunk a béke ígéretét.
Ha így
figyeljük a migránsokat és a menekülteket, e pillantás fel fogja tudni fedezni,
hogy nem érkeznek üres kézzel: rengeteg bátorságot, képességet, energiát,
törekvést hoznak magukkal, s azon kívül saját kultúrájuk kincseit is, s
ezzel gazdagítják az őket befogadó nemzetek életét. E pillantás meglátja
annak a rengeteg embernek, családnak és közösségnek a kreativitását,
áldozatkészségét és kitartását is, akik a világ számos részén megnyitják
kapujukat és szívüket a migránsok és menekültek előtt ott is, ahol az anyagi
erőforrások nem tengenek túl.
Ez a
szemlélődő pillantás végezetül segíti a közügyek felelős vezetőinek döntéseit
is, hogy a befogadás politikáját „az igazságosan értelmezett közjó keretei
között” lehetőség szerint kiterjesszék (vö. XXIII. János, Pacem in
terris, 57.), vagyis figyelembe vegyék az emberiség egyetlen
családja minden tagjának igényeit és javát.
Aki
ezzel a pillantással szemléli a világot, képes lesz felfedezni a béke ébredező
csíráit és gondoskodni fog róla, hogy tovább növekedhessenek. Így lesznek
városainkból a béke műhelyei, amelyek ma gyakran megosztottak olyan konfliktusok
mentén, amelyek éppen a migránsok és a menekültek jelenlétéből fakadnak.
4. A
cselekvés négy mérföldköve
Ahhoz,
hogy az oltalmat kérőknek, menekülteknek, migránsoknak, az
embercsempészek áldozatainak lehetőséget tudjunk kínálni, hogy megtalálják
a békét, amit keresnek, olyan stratégiát kell követnünk, amely négy
cselekvést von egybe: a befogadást, a védelmezést, a segítést és az
integrációt. (Üzenet a migránsok és menekültek 2018-as
világnapjára, 2017. augusztus 15.)
A
„befogadás” szükségessé teszi, hogy kiszélesítsük a legális belépés
lehetőségeit, ne utasítsuk el a menekülteket és a migránsokat olyan helyek
felé, ahol üldöztetés és erőszak vár rájuk, és kiegyensúlyozottan vegyük
figyelembe a nemzetbiztonság szempontjait és az alapvető emberi jogokat. A
Szentírás erre figyelmeztet: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz
ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül” (Zsid 13,2).
A
„védelmezés” arra a kötelezettségünkre emlékeztet bennünket, hogy őrködjünk
azoknak a sérthetetlen méltósága felett, akik valós veszély elől menekülnek,
menekvést és biztonságot keresve, gátoljuk meg, hogy kihasználják őket.
Itt elsősorban a nőkre és a gyermekekre gondolok, akik olyan helyzetekbe
kerülnek, ahol súlyos veszélyeknek és visszaélés lehetőségének vannak
kitéve, olykor a rabszolgaság fenyegeti őket. Isten nem személyválogató:
„az Úr megőrzi az idegent, pártját fogja az özvegynek és árvának” (Zsolt
146,9).
A
„segítés” utal arra a támogatásra, amelyet a migránsok és menekültek teljes
emberi fejlődése érdekében kell nyújtanunk. A számos eszköz közül, amely ezt a
célt szolgálja, szeretném kiemelni annak fontosságát, hogy a gyermekeknek és
fiataloknak biztosítanunk kell a hozzáférést az oktatás minden szintjéhez.
Ilyen módon nem csupán képességeiket tudják majd ápolni és kamatoztatni, hanem
jobban képessé válnak a kapcsolatteremtésre is, előnyben részesítve a
párbeszédet a bezárkózással és az ellenségességgel szemben. A Biblia azt
tanítja, hogy Isten „szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki”; ezért
felszólít rá: „Ti is szeressétek az idegent! Mert Egyiptom földjén magatok is
idegenek voltatok.” (MTörv 10,18–19).
Végül az
„integráció” azt jelenti, hogy a migránsok és menekültek számára teljes
mértékben lehetővé tesszük a befogadó ország társadalmi életében való
részvételt, ami kölcsönös gazdagodást és termékeny együttműködést hoz magával a
helyi közösségek teljes emberi fejlődésének előmozdítása során. Ahogyan Szent
Pál írja: „Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai
és Isten családjának tagjai” (Ef 2,19).
5.
Javaslat két nemzetközi egyezményre
Szívből
kívánom, hogy ez legyen az a lelkület, amely 2018 során az Egyesült
Nemzetek Szervezetét vezeti majd két, az egész világot átfogó egyezmény
megalkotásának folyamata során, amelyek egyike a biztonságos, rendezett és
szabályozott migrációt, a másik a menekültek kérdését érinti. Ezek az
egyezmények, amelyeket globális szinten kell elfogadni, hivatkozási alapot
kell, hogy szolgáltassanak a jövőbeli politikai javaslatok és gyakorlati
intézkedések számára. Ezért fontos, hogy az együttérzés, a távolba tekintés és
a bátorság jellemezze majd őket, hogy megragadják az alkalmat a béke
előmozdítására: csak ebben az esetben nem lesz a nemzetközi politika szükséges
realizmusa a cinizmus és az általános közöny szolgája.
A
nemzetközi közösség kötelessége és egyben igénye is ezért a párbeszéd és a
lépések összehangolása. A nemzeti lehetőségeken túl a kevésbé gazdag országok
akkor lesznek képesek nagyobb számú menekültet befogadni, illetve őket jobb
ellátásban részesíteni, ha a nemzetközi együttműködés biztosítja ehhez számukra
a szükséges anyagi alapokat.
Az
Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériumának a migránsokkal és
menekültekkel foglalkozó osztálya kidolgozott 20 cselekvési pontot (20
lelkipásztori cselekvési pont és 20 cselekvési pont a globális egyezmény elérése
érdekében (2017); ld. A/72/528. sz. ENSZ-határozat), mint konkrét
módot ennek a négy pontnak a konkrét gyakorlatba való átültetésére, amely a
közpolitikára, és a keresztény közösségek magatartására és tevékenységére
vonatkoznak. Ezek, valamint más lépések mutatják a Katolikus Egyház
érdeklődését az iránt a folyamat iránt, amelynek során az ENSZ kialakítja majd
a fent említett egyetemes érvényű egyezményeket. Ez része annak az általánosabb
lelkipásztori elkötelezettségnek, amely az Egyházban él, és amely számos
konkrét tevékenységben mutatkozik meg napjainkban.
6. Közös
otthonunk érdekében
Szent
II. János Pál szavait idézzük: „Ha sokan osztozunk az ‘álomban’, hogy létezhet
egy békés világ, ha értékelni tudjuk a migránsok és menekültek által
hozott jót, akkor az emberiség egyre inkább minden ember közös családjává
és földünk ‘közös otthonná’ válhat” (Üzenet a migránsok és menekültek 2004-es
világnapjára, 6.). A történelem során sokan hittek ebben az
„álomban”, és mindaz, amit ők megtettek ezért, arról tanúskodik, hogy ez nem
megvalósíthatatlan utópia csupán.
E
személyek egyike volt Szent Francesca Saverio Cabrini, az ő mennyei születésnapjának
100. évfordulóját ünnepeljük 2017-ben. Ma, november 13-án, számos egyházi
közösség ünnepli az ő emlékét. Ez a kicsiny és mégis nagy asszony, aki a
migránsok szolgálatának szentelte az életét, majd az ő mennyei pártfogójuk
lett, megtanította nekünk, hogyan tudjuk befogadni, védelmezni, segíteni és
integrálni ezeket a testvéreinket. Az ő közbenjárására adja meg mindnyájunknak
az Úr, hogy megtapasztaljuk: „Az igazság gyümölcsét békében vetik el azok
számára, akik békét teremtenek” (Jak 3,18).
Vatikán,
2017. november 13., Szent Francesca Saverio Cabrini, a migránsok védőszentje
emléknapján
Ferenc
Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése