Évközi 10 hét hétfő
2Kor 1, 1-7; Mt 5, 1-12
Pál apostolt Jézus küldte már korábban Korintusba, a hatalmas kikötővárosba. A kikötőknek megvolt a maguk állandó közössége, de nyüzsögtek bennük a Földközi tenger vizein hajózók tömegei is. A pénz mindig nagy mozgatóerő volt. Azok a kereskedők, akikben volt némi kalandvágy is, nem várták a betoppanó vásárlókat, hanem maguk keltek hosszú és veszélyes hajóútra, hogy vigyék lakóhelyük árucikkeit más földrészekre, megfelelő haszonnal eladják, aztán az idegen kultúra kincseiből, áruiból vásároljanak lakóhelyük piacára. Pált nem ez a pénzszerzési, gazdagodási ösztön hajtotta az élénk szellemű kereskedő, kikötővárosba. Jézus Krisztus minden emberért meghalt. Az üdvösség kegyelmét akarta megismertetni Korintus lakóival, és az átutazókkal is. Hiszen csak akkor tud segíteni a lelkiek terén bárki, ha beszél az üdvösségről. Ez a hatalmas város pedig, amely őrizte a maga bálványait, találkozott az átutazók pogány vallásával, esetleg megtetszett neki egyik-másik bálvány kultusza, azt átvette, vagy legalább hatni engedte a maga ősi pogány hitére: jó feladatnak tűnt az igazsággal megismertetni. Maga Jézus biztatta Pált arra, hogy első korintusi hithirdetését ne kurtítsa meg, hiszen az ott élők között sokan vannak olyanok, akik Jézus üzenetére, hívására várnak. Ezeket tanítani kell az igazságra, hogy fel tudják számolni a tévelyeket, és üdvösségre jussanak. Pál apostolnak azonban nem volt küldetése arra, hogy mint Korintus püspöke ott maradjon haláláig a korintusiak és az átmenetileg ott tartózkodó hajósok lelkiatyja legyen. Őt a nemzetek vándorapostolává hívta meg az Úr. Elutazott tehát az Úr akarata szerint. Tanítványaira hagyta Korintust. Az utána munkába állók azonban elég sok gondot okoztak neki és a hitéletnek is. Pál a maga küldetését is védte, meg a tiszta krisztusi tanítást is. A múlt századok szentírás magyarázói megpróbálták Pál leveleiből és más források alapján kikutatni a fontos összefüggéseket. Mi most nem ezzel a tudományos kísérlettel foglalkozunk, hanem a korintusi híveknek írt páli Második levelét igyekszünk magyarázni. A sértések, és vádak orvoslását kéri Istentől az apostol. Ő tud pontot tenni vádak, vélemények végére. Jó ezt tudni és kérni forrongó, nagyképű világunk javára kérni ma is. Az Atya és a Fiú Közössége az alapja minden igazi vallási összetartozásnak.„Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal”. (2Kor 1, 3-4) Jó arra gondolnunk, hogy Jézus Atyja úgy közelített hozzánk, hogy megsajnált bennünket bűneink miatt. Nem csak büntette Ádám utódait, hanem azonnal elhatározta, hogy Fiát adja engesztelő áldozatul értünk (Ter 3,15) Ezt az egész üdvtörténeten át elevenen tartotta. Amikor pedig betelt a várakozás ideje, azonnal elküldte Fiát, hogy Krisztus szenvedése megváltásunk ára legyen. Amikor szenvedünk, erre kell gondolnunk ma is, és megvigasztalódunk: Mi is Jézus útját járjuk.
2Kor 1, 1-7; Mt 5, 1-12
Pál apostolt Jézus küldte már korábban Korintusba, a hatalmas kikötővárosba. A kikötőknek megvolt a maguk állandó közössége, de nyüzsögtek bennük a Földközi tenger vizein hajózók tömegei is. A pénz mindig nagy mozgatóerő volt. Azok a kereskedők, akikben volt némi kalandvágy is, nem várták a betoppanó vásárlókat, hanem maguk keltek hosszú és veszélyes hajóútra, hogy vigyék lakóhelyük árucikkeit más földrészekre, megfelelő haszonnal eladják, aztán az idegen kultúra kincseiből, áruiból vásároljanak lakóhelyük piacára. Pált nem ez a pénzszerzési, gazdagodási ösztön hajtotta az élénk szellemű kereskedő, kikötővárosba. Jézus Krisztus minden emberért meghalt. Az üdvösség kegyelmét akarta megismertetni Korintus lakóival, és az átutazókkal is. Hiszen csak akkor tud segíteni a lelkiek terén bárki, ha beszél az üdvösségről. Ez a hatalmas város pedig, amely őrizte a maga bálványait, találkozott az átutazók pogány vallásával, esetleg megtetszett neki egyik-másik bálvány kultusza, azt átvette, vagy legalább hatni engedte a maga ősi pogány hitére: jó feladatnak tűnt az igazsággal megismertetni. Maga Jézus biztatta Pált arra, hogy első korintusi hithirdetését ne kurtítsa meg, hiszen az ott élők között sokan vannak olyanok, akik Jézus üzenetére, hívására várnak. Ezeket tanítani kell az igazságra, hogy fel tudják számolni a tévelyeket, és üdvösségre jussanak. Pál apostolnak azonban nem volt küldetése arra, hogy mint Korintus püspöke ott maradjon haláláig a korintusiak és az átmenetileg ott tartózkodó hajósok lelkiatyja legyen. Őt a nemzetek vándorapostolává hívta meg az Úr. Elutazott tehát az Úr akarata szerint. Tanítványaira hagyta Korintust. Az utána munkába állók azonban elég sok gondot okoztak neki és a hitéletnek is. Pál a maga küldetését is védte, meg a tiszta krisztusi tanítást is. A múlt századok szentírás magyarázói megpróbálták Pál leveleiből és más források alapján kikutatni a fontos összefüggéseket. Mi most nem ezzel a tudományos kísérlettel foglalkozunk, hanem a korintusi híveknek írt páli Második levelét igyekszünk magyarázni. A sértések, és vádak orvoslását kéri Istentől az apostol. Ő tud pontot tenni vádak, vélemények végére. Jó ezt tudni és kérni forrongó, nagyképű világunk javára kérni ma is. Az Atya és a Fiú Közössége az alapja minden igazi vallási összetartozásnak.„Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal”. (2Kor 1, 3-4) Jó arra gondolnunk, hogy Jézus Atyja úgy közelített hozzánk, hogy megsajnált bennünket bűneink miatt. Nem csak büntette Ádám utódait, hanem azonnal elhatározta, hogy Fiát adja engesztelő áldozatul értünk (Ter 3,15) Ezt az egész üdvtörténeten át elevenen tartotta. Amikor pedig betelt a várakozás ideje, azonnal elküldte Fiát, hogy Krisztus szenvedése megváltásunk ára legyen. Amikor szenvedünk, erre kell gondolnunk ma is, és megvigasztalódunk: Mi is Jézus útját járjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése