Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. június 21., péntek

Évközi 11. hét péntek



Évközi 11. hét péntek

2Kor 11,18.21b-30;Mt 6.19-23

„Krisztus szolgái ők? Mint oktalan mondom: én még inkább”

A mai szentlecke Szent Pál apostol Korintusiakhoz írt második leveléből való. Az apostol kénytelen védeni önmagát ellenfeleivel szemben. Mivel nem emberi ítélőszék előtt áll, hanem Isten mindent látó szeme ragyog felette, ő maga és ennek a levelének fordítója, szerkesztője is ezt az alcímet adta a 11. fejezet második felének és a 12. fejezet első felének: „Balga beszédek”. Nem azért balga beszédek, mert nem igazak, hanem azért, mert Jézusnak van egy határozott állásfoglalása arra az esetre, amikor tanítványai önzetlenül megtettek mindent, amit Istent szolgálva megtettek minden jót, és ezt másnak vagy önmagának el kell mondania, szokványos kifejezéssel dicsekednie kell önmaga nagyszerűségével: „Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: Gyere gyorsan, ülj ide az asztalhoz? Nem azt mondja-e neki inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad, szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” (Lk 17,7-10) Pál apostol mindent megtett Korintusban is, más egyházközségek alapításában és irányításában is, amire Jézus küldte. Jézus Sault megtérése után ezzel igazolta a tőle rettegő damaszkusziak előtt: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért”(ApCsel 9,15-16)Pál ellenfelei orthodox zsidók voltak, vagy olyan zsidók, akik megkeresztelkedtek ugyan, de azt vallották, hogy a keresztségen kívül körül is kell metélkedniük a megtérő pogányoknak. Ezt Pál és az apostoli kollégium is elveti. Viszont önigazolásában felsorolja:
„Zsidók ők? Én is! Ábrahám ivadékai ők? Én is! Krisztus szolgái ők? Mint oktalan mondom: Én még inkább: számtalan fáradság, igen sokszor fogság, mód felett való verések, gyakori halálveszély által. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyven ütést. Háromszor szenvedtem megvesszőzést, egyszer megkövezést, háromszor hajótörést, egy nap és egy éjjel a mély tengeren hányódtam. Gyakran voltam veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között“(22-26) „Ha dicsekedni kell, gyöngeségemmel dicsekszem"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése