Évközi 11 hét kedd
2Kor 8, 1-9; Mt 5, 43-48
„a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük”
Az apostol meg akarja hosszabbítani Titus nevű tanítványa megbízatását, hogy a keresztény egyházak között mindenütt elindított gyűjtést Korintusban fejezze is be. Korintus az akkori viszonyok között nagyobb városnak számított. Lakói hajósok voltak, akik járműveikkel fuvaroztak a kereskedők kívánsága, üzleti tevékenysége érdekében a Földközi tenger vizein. A kereskedők ügyeskedtek mind nagyobb haszonra szert tenni, a többletből, pedig bővebb fuvardíjat adhattak a hajósoknak. Az idegen országokból behozott árukból is sokan jól megéltek. Vámot, adót szedett az állam a behozatal vagy kivitel alkalmával. Ezeket az árukat helyi kereskedők vásárolták fel, árusították, rendszerint kellő haszonnal. Iparosok készítették divatos áruikat, átadták a kereskedőknek helyben vagy külföldi hasznosításra. Ha jó szíve volt az iparosnak, kereskedőknek, akkor többet tudtak nyújtani a rászoruló szegényeknek. Erre gondolhatott Szent Pál is. Titusz az apostollal ott lehetett már a hosszabb igehirdetés idején is. Ismerhették őt és ő is, ismerhetett személyesen sokakat. Nem lett volna okos dolog leváltani az ügy befejezése előtt. Amit pedig Pál közbeiktat, a beszámolót a makedóniai keresztények adakozó jóságáról, az a szeretet és a bölcsesség mesterműve. Hangsúlyozza: a makedóniaiak szegények. Nincs tengerpartjuk, mint Korintusnak. Az egyszerű falusi munka: növénytermesztés, állattenyésztés, szerényebb ipar, kevesebb alkalmat jelent az adakozásra. A makedonok maguk is tisztában vannak ezzel. A gyűjtés elindításakor Pál maga is hangsúlyozta, hogy mindenki lehetősége szerint adakozzék, nehogy önmagát kifossza a szegény ember, és ezzel ellehetetlenítse a maga és családja életét. Mindezeket előre bocsátva írja dicsérő, elismerő sorait a makedonokról a korintusiaknak: „Tudtotokra adjuk testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és kérvén-kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük legyen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban”. (8, 1-4) Ez a csodálatos önzetlenség meghatja Pált. „És reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint” (5) Ez az igaz, de kiváló érzékkel megírt levélrészlet nyilván óriási lendületet adott a korintusi híveknek is, Titusznak is, hogy ők is túláradó mércével mérjenek adakozásukról: „Ezért mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”. (7-9) a gyűjtés célja a szentföldi szárazság sújtotta keresztények megsegítése volt. Most is, van nálunk is szárazság, ezt kíséri az aszály, az éhség. Ne reméljük pillanatra sem, hogy uralkodó milliárdosaink segíteni akarnak! Szóvivőjük hitvallása: „Nem is volt nálunk igazi csapás”
2Kor 8, 1-9; Mt 5, 43-48
„a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük”
Az apostol meg akarja hosszabbítani Titus nevű tanítványa megbízatását, hogy a keresztény egyházak között mindenütt elindított gyűjtést Korintusban fejezze is be. Korintus az akkori viszonyok között nagyobb városnak számított. Lakói hajósok voltak, akik járműveikkel fuvaroztak a kereskedők kívánsága, üzleti tevékenysége érdekében a Földközi tenger vizein. A kereskedők ügyeskedtek mind nagyobb haszonra szert tenni, a többletből, pedig bővebb fuvardíjat adhattak a hajósoknak. Az idegen országokból behozott árukból is sokan jól megéltek. Vámot, adót szedett az állam a behozatal vagy kivitel alkalmával. Ezeket az árukat helyi kereskedők vásárolták fel, árusították, rendszerint kellő haszonnal. Iparosok készítették divatos áruikat, átadták a kereskedőknek helyben vagy külföldi hasznosításra. Ha jó szíve volt az iparosnak, kereskedőknek, akkor többet tudtak nyújtani a rászoruló szegényeknek. Erre gondolhatott Szent Pál is. Titusz az apostollal ott lehetett már a hosszabb igehirdetés idején is. Ismerhették őt és ő is, ismerhetett személyesen sokakat. Nem lett volna okos dolog leváltani az ügy befejezése előtt. Amit pedig Pál közbeiktat, a beszámolót a makedóniai keresztények adakozó jóságáról, az a szeretet és a bölcsesség mesterműve. Hangsúlyozza: a makedóniaiak szegények. Nincs tengerpartjuk, mint Korintusnak. Az egyszerű falusi munka: növénytermesztés, állattenyésztés, szerényebb ipar, kevesebb alkalmat jelent az adakozásra. A makedonok maguk is tisztában vannak ezzel. A gyűjtés elindításakor Pál maga is hangsúlyozta, hogy mindenki lehetősége szerint adakozzék, nehogy önmagát kifossza a szegény ember, és ezzel ellehetetlenítse a maga és családja életét. Mindezeket előre bocsátva írja dicsérő, elismerő sorait a makedonokról a korintusiaknak: „Tudtotokra adjuk testvérek, Isten kegyelmét, amelyet Makedónia egyházai kaptak, hogy a nyomorúság sok megpróbáltatása között bőséges lett az örömük, és igen nagy szegénységükből megszületett jószívűségük túláradó gazdagsága. Mert tanúskodom róla, hogy erejük szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, és kérvén-kérve igyekeztek meggyőzni minket, hogy részük legyen a jótékonyságban és a szentek javára végzett szolgálatban”. (8, 1-4) Ez a csodálatos önzetlenség meghatja Pált. „És reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint” (5) Ez az igaz, de kiváló érzékkel megírt levélrészlet nyilván óriási lendületet adott a korintusi híveknek is, Titusznak is, hogy ők is túláradó mércével mérjenek adakozásukról: „Ezért mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Nem parancsképpen mondom ezt, hanem hogy mások buzgósága által a ti szeretetetek őszinteségét próbára tegyem. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”. (7-9) a gyűjtés célja a szentföldi szárazság sújtotta keresztények megsegítése volt. Most is, van nálunk is szárazság, ezt kíséri az aszály, az éhség. Ne reméljük pillanatra sem, hogy uralkodó milliárdosaink segíteni akarnak! Szóvivőjük hitvallása: „Nem is volt nálunk igazi csapás”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése