Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. június 19., szerda

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa 2.



Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa.

elmélkedés második rész

Mid van, amit nem kaptál?

Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (lKor 4,7) Valóban mindent úgy kaptunk és kapunk folyamatosan a gondviselő Istentől. Ebből tudunk neki visszaadni vagy másoknak tovább adni valamit, amikor szolgálunk Istennek, vagy a szeretet cselekedeteit gyakoroljuk embertársaink felé. A hit is az Ő ajándéka. De van valamink, ami egy kicsit a mienk: a bizalom. Nemcsak hiszek és engedelmeskedem Istennek, hanem ezt a legcsodálatosabb módon teszem: bizalommal. Mi ez a bizalom? A gyermek lelkülete, melyben tökéletesen ráhagyatkozik szüleire, tudva, érezve, hogy ők minden jóval elhalmozzák, és minden rossztól megóvják. Boldog, aki felnőtt korában is így érezhet. Igaz, a szülőkről már tudják, hogy nem mindenhatók, de egyre inkább átérzi a felnőtt hívő, hogy a legjobb Atya, az Isten, ennek a bizalomnak tökéletesen megfelel. Amit Mécs László édesanyjáról ír költői enthusiasmusszal, Istenre vonatkoztatható igazán: „Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám üzent a köveknek, Szíve ment előttem előre követnek." (A királyfi három bánata) Amikor Dávid Saul király elől menekült legényeivel együtt, bement a szentsátort őrző paphoz, és kenyeret kért tőle, mert nagyon éhesek voltak. A papnak azonban nem volt kenyere. Csak a sátorban volt Isten színe elé kitéve a szent kenyér. Dávid, bízva Isten megértő szeretetében, kért belőle magának és társainak is, bár ezt a hét lejártával csak a papok ehették volna meg. Ugyancsak Dávidról olvassuk: amikor megszámláltatta népét, hogy tudja, hány ember uralkodója, Isten Gád prófétával üzen neki: válassz három büntetésből:„Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Azt mondta erre Dávid Gádnak: „Nagyon szorongok, de jobb az Úrnak kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberekébe." (2Sám 24,13-14) a felnőttnek is szüksége van bizalomra. Kell ez a támasz az élet feladataihoz, a megsejtett veszélyek ellen védelem. Menedék, ahová elbújhat. Szorongások gyötrik s hogy ezektől meg ne bénuljon, hanem nyugodtan vágjon neki a nehézségeknek is, ehhez kell a bizalom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése