Jakubinyi György érsek karácsonyi körlevele
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek karácsonyi körlevelét adjuk közre.
Krisztusban
Kedves Testvéreim és Híveim!
A
karácsony a családok ünnepe. Ilyenkor még a szétszóródott családtagok is
hazajönnek. A karácsonyfa tövében ott találjuk a teljes Szent Családot a Kis
Jézus körül. Együtt fohászkodunk: „Jézus, Mária, József! Nektek ajánljuk
szívünket és lelkünket!” Kit látunk a jászolban és a jászol körül?
A
központ a Gyermek Jézus. A második Isteni Személy érettünk emberré lett. A
megtestesülés hitünk szent titka. Fájó visszagondolni a referendumra, ahol
híveink – a többi keresztény egyház híveivel együtt – nem álltak ki keresztény
értékünk, a család mellett. Pedig ez a referendum jó alkalom lett volna –
nekünk, keresztényeknek – a hitvallásra. Marad számunkra a keresztségben
vállalt feladat: buzgó keresztény mindennapi életünkkel tegyünk tanúságot
Krisztus mellett.
A
jászolban fekvő Kisded mellett ott van a Boldogságos Szűz Mária és Szent
József, együtt a Szent Család, mely örök érvényű modellje a keresztény
családoknak.
A
Boldogságos Szűz Mária, örökké szűz és örökké édesanya, minden keresztény nőnek
az eszményképe. Szentatyánk az örök változatlan Evangéliumot hirdeti, amelyet
alkalmazni kell a kortárs világban. Katolikus hívő számára az örök Evangéliumot
a Szentatya magyarázza, alkalmazza a kortárs körülményekre, amikor hit és
erkölcs dolgában, mint legfőbb tanító (latin teológiai nyelvezetben: „ex
cathedra”) nyilatkozik. Egyházunk tanítása szerint keresztény katolikus
szentségi házasságot egy férfi és egy nő köt az Egyház áldásával, amelyben
vállalják „holtomiglan, holtáiglan” a kölcsönös támogatást és a gyermekáldás
elfogadását.
A jászol
mellett ott vannak a pásztorok is, a Gyermek Jézus első hódolói. Ők az egész
Egyházat képviselik. XVI. Benedek pápa újra megerősítette, hogy Egyház csak ott
van, ahol megvan a hét szentség és az apostoli szukcesszió. (A Hittani
Kongregáció Dominus Iesus kezdetű dokumentuma).
Az ökumenikus mozgalom – keresztény egységtörekvés – nem azt jelenti, hogy
elhallgatjuk saját igazságainkat, hanem ellenkezőleg: bemutatkozunk, és
önazonosságunk feladása nélkül folytatjuk a párbeszédet. (Szent VI. Pál pápa Ecclesiam
Suam kezdetű enciklikája)
S végül,
a jászol mellett ott van az ökör és a szamár is. Bibliai alapja az Izajás
prófétánál elhangzó isteni kijelentés: „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár
urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg.” (Iz 1,3) Érthető, hogy Egyházunk
kiáll a környezetvédelem, a klímaváltozás és a többi természeti katasztrófa
megelőzése mellett. Ehhez tartoznak egyházi vagyonunk visszaszolgáltatását
célzó pereink, iskolaügyeink, mert ez hozzátartozik Egyházunk küldetéséhez.
Érthetetlen, hogy egy „jogállamban” 28 év után sem kaphatjuk vissza
intézményeinket, amelyek Egyházunk karitatív tevékenységét hivatottak
szolgálni.
Amikor
ebben az esztendőben is megünnepeljük Jézus Krisztusnak – a mi Megváltónknak –
földi születésnapját, az Ő jászla köré felsorakozva kérjük, hogy a mai idők
kihívásai és küzdelmei közepette segítsen hűségesnek maradni kozzá!
Kegyelemteljes
karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt kívánok Főtisztelendő
Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
Gyulafehérvár,
2018. karácsonyán, Urunk Születése főünnepén,
† György
s.k.
érsek
érsek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése