Jézus Krisztus testszerinti születése
„Amikor
elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, Aki asszonytól született,
és a törvény alattvalója lett…” Ezt az örömhírt olvassuk Szent Pál levelében.
(Gal. 4,4.) Ma ünnepeljük azt a nagy titkot, amit Szent János így írt le: „Az
Ige testté lett és közöttünk vett lakást…” (l,14.) Isten Fia, a Szentháromság
második Személye, Aki az Atyaistentől öröktől fogva anya nélkül született igaz
Isten, amikor eljött az Atyától elrendelt legalkalmasabb idő, a Szentlélektől
fogantatva emberi testet vett magára, és ember fiává, Mária fiává, a tiszta
szűz fiává lett, földi atya közreműködése nélkül. Ő Isten és ember egy
személyben. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel, ezért Istennek kijáró
imádás illeti.
Világra születését a
Atyaisten ígérte meg az emberiségnek a bűnbeesés után. Eljövetelét évezredeken
át hirdették az Istentől ihletett próféták. Az egész világ, főleg Isten
választott népe pedig epedve várta. Jézus születésének nagy eseménye akkor
történt, amikor a római birodalomban Augusztus császár uralkodott, az általa
meghódított Zsidóországban pedig Heródes volt a király. Születésének helye
Mikeás próféta jövendölése alapján Dávid király városa a judeai Betlehem volt,
abban is egy barlangistálló. Így annál jobban kitűnt Isten Fiának megalázkodása
emberré létében. Születése éjszaka történt, hogy világra jövetele megvilágítsa
a világ szellemi sötétségét. Születését mennyekből leszálló angyalok hirdették
az egyszerű pásztoroknak, az Istennek dicsőséget, az embernek pedig békességet
énekelve. Áldott legyen, Aki eljött az Úr nevében! Ezen a napon megemlékezünk
még azokról a bölcsekről, akiket a csillag vezérelt Napkeletről Betlehembe az
Istengyermek imádására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése