Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. augusztus 25., csütörtök

Az Irgalmasság Szent Éve 267.



Abban a kegyelemben, hogy tudjuk, kicsoda Krisztus Jézus, mérhetetlen szellemi és lelki gazdagságot nyertünk, melyben ha igazán elmerülnénk, a legnagyobb életszentségre jutnánk. Az Egyház szentjei mind kegyelemről kegyelemre haladva bontakoztatták ki magukban Isten róluk elgondolt csodálatos tervét. Egyre jobban belegondoltak, egyre mélyebben átérezték, mit is jelent az, hogy személy szerint értük és az ő üdvösségükért emberré lett az Isten, hogy meghalt értük, hogy emberi természetüknek az a dicsőség jutott, hogy részesülhet a feltámadásban, amely Krisztus testében már felragyogott nekünk.

Nemcsak mélységében, kiterjedésében is igen gazdag ez az ismeret. Azzal a biztos tudattal nézhetünk bele a csillagmilliárdok félelmetes világába és az atomon belüli csodálatos mikrokozmoszba, hogy mindennek köze van Jézus Krisztushoz, őbenne teremtetett és őbenne áll fenn. A Jézus Krisztusban nyert ismeret arra is megtanít, hogy a világ nem csupán a teremtő Isten ajándéka, hanem egyben a Krisztus-esemény részese is. Jézus Krisztus ismerete meglepő új antropológiai felismerésekhez is vezet. Elég Jézusra tekintenünk, hogy meglássuk a szüzesség értékét; elég arra gondolnunk, hogy asszonytól született és Szent József személyében Isten igaz atyáról gondoskodott számára, hogy meg legyünk győződve a családi élet szentségéről; elég Jézus földi életét szemlélnünk, hogy nyilvánvaló legyen előttünk, hogy dolgozni kell az Atya dicsőségére, s hogy az Atya imádása az ember életét fenntartó cselekvés, mint a lélegzetvétel.

Urunk, Jézus Krisztus, add nekünk kegyelmedet, hogy szüntelenül Rád figyeljünk, Téged szemléljünk, s akkor nem kell ide-oda futkosnunk tanácsért, hiszen Tőled egyértelmű választ kapjunk a legbonyolultabb kérdéseinkre is. Taníts meg, kérünk, arra, hogy hogyan kell szeretetet adni és elfogadni, bocsánatot kérni és megbocsátani, hogyan kell jól élni és szépen meghalni. Add, hogy hűségesen és tevékenyen várjunk érkezésedre, s örömmel lássunk viszont dicsőségedben.

Szent Lajos király, aki uralkodásod idején mindig a mennyek országának dicsőségét kerested, járj közben értünk, hogy földi életünkben végzett szolgálataink során nekünk is mindenekelőtt az örökkévalókra legyen gondunk.

Kalazanci Szent József atya, aki mindenkor hű és okos szolgaként gondoskodtál a rád bízottakról, könyörögj érettünk, hogy mi is az Úr gondviselő szeretetét közvetítsük környezetünkben, s bármi ér is bennünket, hozzád hasonlóan mindenkor belső, szívbéli békességgel és rendíthetetlen bizalommal fogadjuk tőle.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése