Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. augusztus 22., hétfő

BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ



BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ 

Augusztus 22-én Mária királynői méltóságát ünnepli az Egyház. Boldogságos Szűz Mária királynő ünnepét 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa."Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze a Szűzanyát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte Őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye." (Szent Amadeus püspök szentbeszédéből) A keresztény világ kezdetektől fogva ünnepelte Mária királynői méltóságát. Az efezusi zsinaton az évszázados gyakorlatot szentesítettek dogmával 431-ben. Azóta Máriát mint Isten Anyját (Theotokosz) ünnepeljük
1942. augusztus 22-én hat társammal bevonultunk a búcsúszentlászlói ferences kolostorba, hogy mint újonc (novicius) testvérek megkezdjük szerzetesi életünket, öreg breviáriumot kaptunk egy éves használatra.  Ki volt keresve mindegyikben az az ünnepi papi ima, amelyet ettől a naptól kezdve minden nap több mint egy órás kötelességként imádkozni  fogunk, ha alkalmasnak talál bennünket az újoncmester atya, és mi is kitartunk a szerzetesi hivatásban. Meglepődtem, hogy szülőfalumban az egy héttel korábbi, tizenöt-húsz ezres búcsús zarándokkal megtartott Nagyboldogasszony búcsúra az egyházban egy hétig minden nap vissza kellett emlékezni a zsolozsmában és a szentmisében, és ezen a nyolcadik (oktáva) napon van vége a Szűzanya mennybevétele ünneplésének. Azóta volt egy-két liturgikus reform. Sok nagy ünnepnek elvették a nyolcadon át történő ünneplését. Nagy örömömre Mária mennybevételének ünneplését legalább a nyolcadik napon egy új ünnep jelezte, mint ősi kiváltságot.  Ennek az új ünnepnek a Boldogságos Szűz Mária Királynő lett a címe. Akkor még csak az jutott eszembe, hogy a Lorétói litániában szerepel Mária címei között ez is: Angyalok királynéja, könyörögj érettünk. Megtanítottak bennünket arra is, hogy Mária, ezeket a címeket azért örökölte a múltban, mert rengeteget szenvedett együtt Fiával, Jézussal. A felsorolt kiváló szentek között azért lehet királyné, mert azok cselekedeteit Mária még kiválóbb fokban gyakorolta, mint a vértanúságot. Szépen mutatja ezt az Ó-magyar Mária-siralom: „Siralomtól epedek, bútól aszok, epedek. Választ virágomtól, zsidó Fiacskámtól, édes örömömtől” De az ide tartozó csoport minden elnevezése arra utal, hogy Mária nem egyes szent csoportokat irányít, hanem  a csoportban Ő a legkiválóbb, mindenkit felülmúl: „Angyalok királynéja, Próféták királynéja, Apostolok királynéja, Vértanúk királynéja, Hitvallók királynéja, Szüzek királynéja, Minden szentek királynéja, Áteredő bűn nélkül fogantatott   királyné, Mennyekbe felvett királyné, Szentolvasó királynéja, Béke királynéja, Magyarok Nagyasszonya” Ez az utolsó cím királynét jelent az ősmagyar szóhasználatban. Mint a Világ Királyának, Jézusnak Édesanyját a Királyné cím illeti. 1651-ből való ének pontosít: „Felvitetett magas mennyországba, Angyali szép, örvendetes házba, e nap a Szűz nagy menyasszonyságba, az Istennek drága hajlékába” (Ho 167,1) Nagyon szép ez a megszólítás, de nekünk Fia akaratából KIRÁLYNŐNK. Mária mondja Géza nagyfejedelemnek: „Én pedig megígérem neked, hogy fiad érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pátrónája leszek” (Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum, Tomus I. 583-4) Imádkozzunk hozzá bizalommal,gondoskodik arról, hogy hazánk újra az országa legyen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése