A kegyelem
A kegyelem árasztása Jézus Krisztusban éri el tetőfokát.
Isten itt mutatja be teljes fényében, hogy meddig mehet el kegyelemosztó nagylelkűsége: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nékünk?” (Róm 8,32) Jahve úgy jellemezte magát, mint a gyengédség, a hűség és az irgalom keveréke. Az Újszövetség ezt a csodálatos isteni szellemiséget megfelelő fogalommal jelöli: kegyelem, charis.„Ami az Ószövetségben el volt leplezve, az Újszövetségben kinyilvánult” tanították őseink. Szent János evangéliuma bevezetőjében ezt villantja fel: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(Jn1,9-11.14) Szent Pál is ezt hirdeti és Egyházunk a karácsonyi liturgia alapigéjeként zengi:„Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat”(Tit 2,11) Az isteni kegyelem olyan ajándék Jézusban, hogy a földi dolgok csak hívságnak tűnnek mellette. Jézus születésének örömhírét a betlehemi éjszakában az angyalok összekötik a ránk áradó isteni békével, mint nagy kegyelemmel: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”(Lk 2,14) Az apostoli levelek is rendszerint ezzel kezdődnek: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”(Ef 1,2) Ez a megszokott liturgikus köszöntés a szentmise elején.Méltó és igazságos, hiszen a kegyelem árasztás nagy alkalmát ünnepli az Egyház. Mindebből ékesen kitűnik, hogy a keresztények számára a kegyelem olyan adomány, olyan ajándék, amely összefoglalja Isten minden tevékenységét és mindazt a jót, amit szeretteinknek kívánhatunk. Szent János apostol evangéliuma bevezetőjét ezért ezzel az örömhírrel zárja: „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki.”(Jn 1,16-18)A teológia korábbi gyakorlatában gyakran találkoztunk ezzel a párosítással:
„charitas seu gratia”= a szeretet vagyis a kegyelem. Szent János apostol így magyaráz: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk”.(1Jn 4,7-9) Érdekes, hogy az első három evangéliumban nem szerepel a kegyelem, mint jellemző újszövetségi fogalom. Valószínűleg azért van ez így, mert a szinoptikusok Szent Jánosnál sokkal korábban írták meg Jézus-életrajzukat, és akkor még a kegyelem, mint szakszó, még nem alakult ki. Ennek ellenére náluk is felismerhető utalás Jézusra, mint kegyelemre: a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédben, hogy a termést begyűjtő szolgák után a gazda a fiát küldi, mint igen fontos követet, és az ő számára kivételes elbánást remél (Mt 21,37) Még konkrétabb hivatkozás van az Eucharisztia szerzésénél: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”(Mt 26,27-28) Jézus olyannak jellemzi magát, mint Istenről olvassuk az Ószövetségben: érzékeny az emberi nyomorral szemben, megindítják szívét az emberi szenvedések, gyöngéd és irgalmas. Szent Pál már kifejezetten alkalmazza a charis szót: „hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”(2Kor 8,9)
A kegyelem árasztása Jézus Krisztusban éri el tetőfokát.
Isten itt mutatja be teljes fényében, hogy meddig mehet el kegyelemosztó nagylelkűsége: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nékünk?” (Róm 8,32) Jahve úgy jellemezte magát, mint a gyengédség, a hűség és az irgalom keveréke. Az Újszövetség ezt a csodálatos isteni szellemiséget megfelelő fogalommal jelöli: kegyelem, charis.„Ami az Ószövetségben el volt leplezve, az Újszövetségben kinyilvánult” tanították őseink. Szent János evangéliuma bevezetőjében ezt villantja fel: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(Jn1,9-11.14) Szent Pál is ezt hirdeti és Egyházunk a karácsonyi liturgia alapigéjeként zengi:„Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat”(Tit 2,11) Az isteni kegyelem olyan ajándék Jézusban, hogy a földi dolgok csak hívságnak tűnnek mellette. Jézus születésének örömhírét a betlehemi éjszakában az angyalok összekötik a ránk áradó isteni békével, mint nagy kegyelemmel: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”(Lk 2,14) Az apostoli levelek is rendszerint ezzel kezdődnek: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”(Ef 1,2) Ez a megszokott liturgikus köszöntés a szentmise elején.Méltó és igazságos, hiszen a kegyelem árasztás nagy alkalmát ünnepli az Egyház. Mindebből ékesen kitűnik, hogy a keresztények számára a kegyelem olyan adomány, olyan ajándék, amely összefoglalja Isten minden tevékenységét és mindazt a jót, amit szeretteinknek kívánhatunk. Szent János apostol evangéliuma bevezetőjét ezért ezzel az örömhírrel zárja: „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk kegyelemből kegyelmet. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki.”(Jn 1,16-18)A teológia korábbi gyakorlatában gyakran találkoztunk ezzel a párosítással:
„charitas seu gratia”= a szeretet vagyis a kegyelem. Szent János apostol így magyaráz: „Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk”.(1Jn 4,7-9) Érdekes, hogy az első három evangéliumban nem szerepel a kegyelem, mint jellemző újszövetségi fogalom. Valószínűleg azért van ez így, mert a szinoptikusok Szent Jánosnál sokkal korábban írták meg Jézus-életrajzukat, és akkor még a kegyelem, mint szakszó, még nem alakult ki. Ennek ellenére náluk is felismerhető utalás Jézusra, mint kegyelemre: a gonosz szőlőművesekről szóló példabeszédben, hogy a termést begyűjtő szolgák után a gazda a fiát küldi, mint igen fontos követet, és az ő számára kivételes elbánást remél (Mt 21,37) Még konkrétabb hivatkozás van az Eucharisztia szerzésénél: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára”(Mt 26,27-28) Jézus olyannak jellemzi magát, mint Istenről olvassuk az Ószövetségben: érzékeny az emberi nyomorral szemben, megindítják szívét az emberi szenvedések, gyöngéd és irgalmas. Szent Pál már kifejezetten alkalmazza a charis szót: „hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”(2Kor 8,9)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése