Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. június 29., szerda

Az Irgalmasság Szent Éve 210.



Asszíria királya hadba száll

„Azután Asszíria királya az egész ország ellen hadba szállt, Szamária   alá vonult, és három évig ostromolta. Hosea 9. esztendejében Asszíria királya bevette Szamáriát,, és fogságba hurcolta Izraelt Asszíriába; Halachban, Gózan egyik folyója, a Habor mellé, valamint Média városaiban telepítette le őket”. (2Kir 17,5-6) „Ez azért történt, mert Izrael fiai vétkeztek az Úr, az ő Istenük ellen, aki kivezette őket Egyiptom földjéről, a fáraónak, Egyiptom királyának a hatalmából. és idegen isteneket imádtak. Azoknak a népeknek a szokásaihoz igazodtak, amlyeket az Úfr elűzött Izrael elől” (7-8) „Mégis az Úr figyelmeztette Izraelt és Júdát prófétái és látóemberei által. Azt mondta: Térjetek meg gonosz utjaitokról és tartsátok meg parancsaimat és törvényeimet, pontosan úgy, ahogy atyáitoknak meghagytam, és szolgáim, a próféták által rendeltem nektek. De nem hallgattak rá, hanem még nyakasabbnak bizonyultak, mint atyáik voltak. akik nem hittek az Úrban, az ő Istenükben. Elvetettték törvényeit és a szövetséget, amelyet atyáikkalé kötött, és parancsait is, amelyeket szívükbe vésett. (13-15a) „Ezért az Úr nagy haragra gerjedt Izrael ellen, s eltaszította színe elől, csak Júda törzse maradt meg egyedül” (18) A szentévben ezt az isteni ítéletet nagyon meg kell fontolnia minden újszövtségi keresztény közösségnek. A XVI. század óriási vallási lázadása Európának is feladta ezt a leckét. Baj volt az akkori keresztények szemében az Újszövetség két krisztusi alaprendeletével? Igen.Az Oltáriszentséggel és a szentgyónással, a bűnbánat szentségével és még sok mással. A katolikusok amint végiggondolták az Oltáriszentség létét, megállapították, hogy sok katolikus közösség nem annak tartja, aminek Jézus Krisztus rendelte: az égből szállott Kenyérnek, amely éppen úgy kell a hivők hitének életben tartására, mint a mindennapi kenyér a munkás, testi élet biztosítására. Jézus nem ok nélkül adta az öt árpakenyeret tízezer ember jóllakatására, és magyarázta egy délelőttön át a makacs és csak a gyomrát korgatóknak ezt a párhuzamot: Isten a kenyeret a test erősítésére adta és adja az emberiségnek, amíg a világ áll, de a mennyországra elvinni csak Jézus mennyből leszálló szent teste tudja biztosítani (Jn 6),ahogy Ő az utolsó vacsorán elrendelte (Lk 22,14-20) Létezik óriási keresztény közösség,amely a XVI. századi elődeinknek és a több évszázadok Jézus követőiknek utódai,akik ennek a jézusi felfogásnak erejében mennek misére és járulnak a szentáldozáshoz. A másik keresztény csoportnak alapítója nem tudott hinni Jézusnak, hogy nem hétszer, hanem hetvenszerhétszer is érvényes a papi feloldozás minden meggyónt bűnre.(Mt 18,21-22)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése