Évközi 1. hét csütörtök
Zsid 3,7-14; Mk 1,40-45
Az egész levél, amely „A zsidókhoz” címzetten a szent-páli levelek után található az Újszövetség kánonjában (hivatalos sorrendjében), azzal kezdődik, hogy az Ószövetség idején próféták által szólt az Isten az emberekhez, az Újszövetségben azonban már Fia által tanított minket. Lényegében a mai szentlecke bevezetőjében is erről olvasunk: az új követ Jézus, az Atya Fia. A zsidók nem hittek mindig Mózesnek és a prófétáknak, nekünk ezt Jézussal szemben nem szabad megtennünk. Az üdvösségre csak akkor jutunk be, ha az isteni igét mindig teljes hittel elfogadjuk és a szerint élünk. Ezt komolyan kell vennünk,mert Mózes Isten hűséges szolgája volt Isten házának, Jézus azonban mint Fiú, a saját háza fölött áll. Annál is inkább törekszünk szót fogadni neki, „mert ez a ház mi vagyunk” ( Zsid 3,1-6) „Ezért,amint a Szentlélek mondja,Ma, amikor meghalljátok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben, noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyegnek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” (Zsolt 95,7-11) A zsidók negyven éven át lázadoztak Isten tervei ellen. Egyiptomban a kemény munka miatt keseregtek. Jött Mózes, Áront maga mellé vette és bementek a fáraóhoz, hogy engedje el a pusztába a népét. A fáraó dühös lett, nem könnyített a rabszolga munkán. Saját népük azért lázadt, mert rosszabb lett a sorsuk. A tíz csapás után megkapták az engedélyt, hogy kivonulhatnak, de utánuk rohant a fáraó egész hadseregével: újabb lázadás: itt halunk meg a sivatagban? Isten folyosót nyit nekik a Vörös tengerben. Jön utánunk a fáraó és hadserege. A hullámban veszünk el. Mire a zsidók átértek a túlsó partra, reggel lett. Mózes botját emelje fel!- mondja az Úr. Amikor ez megtörténik, a tenger vize visszaömlik a helyére, és beleveszik a fáraó hadseregével együtt. Aztán újabb félelmek, újabb alkalmak fellázadni. Isten tűr, meg újra tűr negyven évig. Az a lázadás, amelyben ketten vettek részt, Mózes testvérei bűne volt. Áron és Mária csecsemő korában vigyáztak öccsükre, és átmentették a fáraó lányának oltalmába. Amikor azonban megirigyelték, hogy Mózes mellett etióp származású felesége sokszor élvez elsőbbséget és nem ők, akkor fellázadtak, ármánykodtak ellene: „Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde hozzánk is éppen úgy szólt?” (Szám 12,2) Isten hármukat a szentsátor elé rendelte, megjelent felhőoszlopban, megrótta a lázadókat és elment. Mária egész teste csupa lepra lett. Áront, a főpapot Isten csak megrótta. Mózes könyörgött a nővéréért, és Isten csak nyolc napra tiltotta ki a táborból, aztán meggyógyult.
Zsid 3,7-14; Mk 1,40-45
Az egész levél, amely „A zsidókhoz” címzetten a szent-páli levelek után található az Újszövetség kánonjában (hivatalos sorrendjében), azzal kezdődik, hogy az Ószövetség idején próféták által szólt az Isten az emberekhez, az Újszövetségben azonban már Fia által tanított minket. Lényegében a mai szentlecke bevezetőjében is erről olvasunk: az új követ Jézus, az Atya Fia. A zsidók nem hittek mindig Mózesnek és a prófétáknak, nekünk ezt Jézussal szemben nem szabad megtennünk. Az üdvösségre csak akkor jutunk be, ha az isteni igét mindig teljes hittel elfogadjuk és a szerint élünk. Ezt komolyan kell vennünk,mert Mózes Isten hűséges szolgája volt Isten házának, Jézus azonban mint Fiú, a saját háza fölött áll. Annál is inkább törekszünk szót fogadni neki, „mert ez a ház mi vagyunk” ( Zsid 3,1-6) „Ezért,amint a Szentlélek mondja,Ma, amikor meghalljátok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben, noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyegnek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” (Zsolt 95,7-11) A zsidók negyven éven át lázadoztak Isten tervei ellen. Egyiptomban a kemény munka miatt keseregtek. Jött Mózes, Áront maga mellé vette és bementek a fáraóhoz, hogy engedje el a pusztába a népét. A fáraó dühös lett, nem könnyített a rabszolga munkán. Saját népük azért lázadt, mert rosszabb lett a sorsuk. A tíz csapás után megkapták az engedélyt, hogy kivonulhatnak, de utánuk rohant a fáraó egész hadseregével: újabb lázadás: itt halunk meg a sivatagban? Isten folyosót nyit nekik a Vörös tengerben. Jön utánunk a fáraó és hadserege. A hullámban veszünk el. Mire a zsidók átértek a túlsó partra, reggel lett. Mózes botját emelje fel!- mondja az Úr. Amikor ez megtörténik, a tenger vize visszaömlik a helyére, és beleveszik a fáraó hadseregével együtt. Aztán újabb félelmek, újabb alkalmak fellázadni. Isten tűr, meg újra tűr negyven évig. Az a lázadás, amelyben ketten vettek részt, Mózes testvérei bűne volt. Áron és Mária csecsemő korában vigyáztak öccsükre, és átmentették a fáraó lányának oltalmába. Amikor azonban megirigyelték, hogy Mózes mellett etióp származású felesége sokszor élvez elsőbbséget és nem ők, akkor fellázadtak, ármánykodtak ellene: „Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde hozzánk is éppen úgy szólt?” (Szám 12,2) Isten hármukat a szentsátor elé rendelte, megjelent felhőoszlopban, megrótta a lázadókat és elment. Mária egész teste csupa lepra lett. Áront, a főpapot Isten csak megrótta. Mózes könyörgött a nővéréért, és Isten csak nyolc napra tiltotta ki a táborból, aztán meggyógyult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése