Péntek hamvazószerda után
Iz 58,1-9a; Mt 9,14-15
„Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”
A kérdés érthető: Keresztelő János az Ószövetséghez tartozik. Mint az egész Ószövetségnek a lényege az volt, hogy felkészítse a zsidóságot a Megváltó eljövetelére és szülje is meg az összes nemzet örömére, ahogyan megmondta Isten Ábrahám kiválasztásakor: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3), úgy a mózesi szövetségkötésnek is ez volt a végső célja. Az ószövetségi gyakorlatok később mintegy önállósultak. Jézus kifogásolta egy alkalommal, hogy az ősök hagyományait kortársai eléje helyezik az Isten rendelkezéseinek, hogy a maguk csinálta magyarázatokat kiemelhessék (vö. Mt 15,1-9) Jézus rögtön tudta, hogy János tanítványai is ebben a hibában élnek. Számon kérik Jézuson, hogy tanítványai nem böjtölnek, holott ők is meg a farizeusok is gyakran böjtölnek. Ha merték volna, talán még azt is hozzátették volna kérdésük végéhez: Micsoda dolog ez! Jézus egy könnyen érthető példával válaszol nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek”. (Mt 9,15) így figyelmezteti János tanítványait, hogy most örömünnepet kellene nekik is, és az Ószövetség minden tagjának, farizeusoknak és írástudóknak, legfőképpen a zsidó papoknak vele együtt lakodalmas örömben úszniuk, mert itt van a világ óriási oka az örömre: itt van a megtestesült Istenfia, elhozta a megváltást, az üdvösséget. Jézusnak egyébként többször is alkalma nyílt arra, hogy ezeken a hibás döntéseken próbáljon javítani. Gondoljunk csak a szombat megtartása körüli kifogásokra, elevenbe vágó vitákra. Az olvasmányban is ezt mutatja be a liturgia, amikor az ószövetségi zsidó böjt fonákságaira figyelmeztető prófétai tanítást idéz nyolcszáz évvel Jézus előtti időből. Izajás próféta is azzal korholja Isten nevében kora hívő népét, hogy azt gondolják: az Istennek tetsző böjtnek az a lényege, hogy az ember nem eszik, ezt kellőképpen érzékelteti is az egyszerűbb, éhenkórász szegényekkel. Aztán jön a böjtnek megcsúfolása: „íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul… Vajon ilyen a böjt, amely nekem tetszik, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: Oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba. Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged, színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: Íme, itt vagyok!” (Iz 58,3-9) Jézus a lényeget akarja előbb megértetni és megvalósíttatni, utána érthetők lesznek a többi tennivalók.
Iz 58,1-9a; Mt 9,14-15
„Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”
A kérdés érthető: Keresztelő János az Ószövetséghez tartozik. Mint az egész Ószövetségnek a lényege az volt, hogy felkészítse a zsidóságot a Megváltó eljövetelére és szülje is meg az összes nemzet örömére, ahogyan megmondta Isten Ábrahám kiválasztásakor: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3), úgy a mózesi szövetségkötésnek is ez volt a végső célja. Az ószövetségi gyakorlatok később mintegy önállósultak. Jézus kifogásolta egy alkalommal, hogy az ősök hagyományait kortársai eléje helyezik az Isten rendelkezéseinek, hogy a maguk csinálta magyarázatokat kiemelhessék (vö. Mt 15,1-9) Jézus rögtön tudta, hogy János tanítványai is ebben a hibában élnek. Számon kérik Jézuson, hogy tanítványai nem böjtölnek, holott ők is meg a farizeusok is gyakran böjtölnek. Ha merték volna, talán még azt is hozzátették volna kérdésük végéhez: Micsoda dolog ez! Jézus egy könnyen érthető példával válaszol nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek”. (Mt 9,15) így figyelmezteti János tanítványait, hogy most örömünnepet kellene nekik is, és az Ószövetség minden tagjának, farizeusoknak és írástudóknak, legfőképpen a zsidó papoknak vele együtt lakodalmas örömben úszniuk, mert itt van a világ óriási oka az örömre: itt van a megtestesült Istenfia, elhozta a megváltást, az üdvösséget. Jézusnak egyébként többször is alkalma nyílt arra, hogy ezeken a hibás döntéseken próbáljon javítani. Gondoljunk csak a szombat megtartása körüli kifogásokra, elevenbe vágó vitákra. Az olvasmányban is ezt mutatja be a liturgia, amikor az ószövetségi zsidó böjt fonákságaira figyelmeztető prófétai tanítást idéz nyolcszáz évvel Jézus előtti időből. Izajás próféta is azzal korholja Isten nevében kora hívő népét, hogy azt gondolják: az Istennek tetsző böjtnek az a lényege, hogy az ember nem eszik, ezt kellőképpen érzékelteti is az egyszerűbb, éhenkórász szegényekkel. Aztán jön a böjtnek megcsúfolása: „íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul… Vajon ilyen a böjt, amely nekem tetszik, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: Oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba. Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged, színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: Íme, itt vagyok!” (Iz 58,3-9) Jézus a lényeget akarja előbb megértetni és megvalósíttatni, utána érthetők lesznek a többi tennivalók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése