Nagypéntek.
Mi az utolsó vacsorát nagycsütörtök este hat órakor ünnepeljük. A Jézus korabeli időszámítás szerint abban az órában már nagypéntek kezdődött. Az utolsó bárányvacsora, az Eukarisztia alapítása, Jézus szenvedése teljesen nagypénteken történtek. Az Eukarisztia ezt az egységet meg is követeli: a Szent Test és a Szent Vér különváltan jelenik meg Jézus kezében a kenyér és a bor színe alatt. Így jelzi, Jézus halála vére kiontásával áll be. Ezért mondja Szent Pál: „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön”. (1Kor 11,26) Az alapításkor pedig maga Jézus parancsolta:„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) Megmutatta, hogyan kell majd jelenvalóvá tenni a kereszt-áldozatot. Jézus tizenhat-tizennyolc órás szörnyű kínszenvedése eredetileg tehát nagypéntekhez fűződik. Minden percét nem kifejteni, de még megemlíteni sem tudjuk ebben az elmélkedésben. A tegnapi elgondolás szerint ma még kifejezettebben a szenvedő Fiú és Atyja megrendítő kapcsolatára figyelünk. Ezer évvel korábban Dávid király hallgathatja az isteni párbeszédet: „Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,7-9) Mire utalhat a Fiú? A sátánon Ő fog győzni, az Asszony szülötte: „Széttiporja fejedet, - mondja a sátán-kígyónak-, te pedig a sarkát mardosod”. (Ter 3,15) „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem” (Zsolt.110,1) Ámde ez a győzelem a Fiú tökéletes engedelmessége révén valósul meg: „Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár”. (Iz 53,12) Pilátus előtt a zsidók Jézus pere során így beszélnek: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna kezedbe”. (Jn 18,30) „Megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról”. (Lk 23,33) Jézus megtestesült a kijelölt időben. Atyja akaratát cselekedte mindenben. Készült a megváltó szenvedésre. Mégis, amikor elkezdődött, bevallotta: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem”. (Mt 26,38) „így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei”. (Lk 22,42.44) a szörnyű keresztút után a Golgotán felfeszítették a keresztre az Urat. Déli tizenkettőtől tizenöt óráig függött borzalmas kínok közt a kereszt magasában. Testének kimondhatatlan kínjai között tűrnie kellett ellenségei válogatott gorombaságait. Ekkor sóhajtotta el ősapja, Dávid kínos panaszát: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2). Majd, „hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom! Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: Beteljesedett! És fejét lehajtva kilehelte lelkét” (Jn 19,28-30) Ezzel beteljesítette az emberek megváltását, a küldetést, amelyről ezer éve Dávid füle hallatára vállalkozott. Lukács kiegészíti János szövegét: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Pappá szentelésem (1951. november 4.) óta a liturgikus reformig minden szentmisém végén letérdeltem a sekrestye imazsámolyára. Fölötte sűrűen teleírt imatábla lógott. Köztük hálaadás a szentmiséért. Elmondtam utána Szent Bonaventúra ferences püspök, bíboros búcsúval ellátott imádságát is. Ennek a lényege: a szent főpappal együtt újra szemléltem a Keresztre feszítettet, akinek áldozatát bemutathattam, jelenvalóvá tehettem. Most évek múlva újra mondom. Közben fogom az Atya és az Édesanya Krisztust ölelő kezét. És érteni próbálom, mit éreztek Ők ott, akkor a vérbefagyott felett.
Mi az utolsó vacsorát nagycsütörtök este hat órakor ünnepeljük. A Jézus korabeli időszámítás szerint abban az órában már nagypéntek kezdődött. Az utolsó bárányvacsora, az Eukarisztia alapítása, Jézus szenvedése teljesen nagypénteken történtek. Az Eukarisztia ezt az egységet meg is követeli: a Szent Test és a Szent Vér különváltan jelenik meg Jézus kezében a kenyér és a bor színe alatt. Így jelzi, Jézus halála vére kiontásával áll be. Ezért mondja Szent Pál: „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön”. (1Kor 11,26) Az alapításkor pedig maga Jézus parancsolta:„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) Megmutatta, hogyan kell majd jelenvalóvá tenni a kereszt-áldozatot. Jézus tizenhat-tizennyolc órás szörnyű kínszenvedése eredetileg tehát nagypéntekhez fűződik. Minden percét nem kifejteni, de még megemlíteni sem tudjuk ebben az elmélkedésben. A tegnapi elgondolás szerint ma még kifejezettebben a szenvedő Fiú és Atyja megrendítő kapcsolatára figyelünk. Ezer évvel korábban Dávid király hallgathatja az isteni párbeszédet: „Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van”. (Zsolt 40,7-9) Mire utalhat a Fiú? A sátánon Ő fog győzni, az Asszony szülötte: „Széttiporja fejedet, - mondja a sátán-kígyónak-, te pedig a sarkát mardosod”. (Ter 3,15) „Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem” (Zsolt.110,1) Ámde ez a győzelem a Fiú tökéletes engedelmessége révén valósul meg: „Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár”. (Iz 53,12) Pilátus előtt a zsidók Jézus pere során így beszélnek: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna kezedbe”. (Jn 18,30) „Megfeszítették őt ott, és vele a gonosztevőket is, az egyiket jobbról, a másikat balról”. (Lk 23,33) Jézus megtestesült a kijelölt időben. Atyja akaratát cselekedte mindenben. Készült a megváltó szenvedésre. Mégis, amikor elkezdődött, bevallotta: „Szomorú az én lelkem mindhalálig. Maradjatok itt, és virrasszatok velem”. (Mt 26,38) „így imádkozott: Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd. A verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei”. (Lk 22,42.44) a szörnyű keresztút után a Golgotán felfeszítették a keresztre az Urat. Déli tizenkettőtől tizenöt óráig függött borzalmas kínok közt a kereszt magasában. Testének kimondhatatlan kínjai között tűrnie kellett ellenségei válogatott gorombaságait. Ekkor sóhajtotta el ősapja, Dávid kínos panaszát: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2). Majd, „hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom! Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: Beteljesedett! És fejét lehajtva kilehelte lelkét” (Jn 19,28-30) Ezzel beteljesítette az emberek megváltását, a küldetést, amelyről ezer éve Dávid füle hallatára vállalkozott. Lukács kiegészíti János szövegét: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23,46) Pappá szentelésem (1951. november 4.) óta a liturgikus reformig minden szentmisém végén letérdeltem a sekrestye imazsámolyára. Fölötte sűrűen teleírt imatábla lógott. Köztük hálaadás a szentmiséért. Elmondtam utána Szent Bonaventúra ferences püspök, bíboros búcsúval ellátott imádságát is. Ennek a lényege: a szent főpappal együtt újra szemléltem a Keresztre feszítettet, akinek áldozatát bemutathattam, jelenvalóvá tehettem. Most évek múlva újra mondom. Közben fogom az Atya és az Édesanya Krisztust ölelő kezét. És érteni próbálom, mit éreztek Ők ott, akkor a vérbefagyott felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése