Húsvét 5. hete kedd
ApCsel 14,19-28,Jn 14,27-31a
„Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja”
Urunk utolsóvacsorai beszédéből János evangéliuma immár a második fejezetet idézi. A tanítványok már részesültek a szeretet parancsának hatalmas példájáról, amikor sorban megmosta tanítványai lábát, Júdásét is. Megmagyarázta nekik, hogy a legnagyobb parancsot, a szeretetet mindenkinek egész élete folyamán gyakorolnia kell. Mindenkivel jót kell tenni, azt a jót adni neki, amit éppen akkor és ott igényel, ahol én vagyok, és nyilván tőlem igényli, mert Isten az én kezembe tette a neki szánt adományt, és nekem kell továbbítanom. Ez néha nem könnyű feladat, úgy, mint a ház ura sem könnyen veti le dísz köntösét, és áll neki a rabszolgák munkájának, a vendégek poros lábának megmosásához. Utána ki is fejti, hogy Ő ilyen magasra emelte a felebaráti szeretet mércéjét. (Jn 13,1-14) Most pedig újabb nagy ajándékot kínál fel mindnyájuknak: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja”.(Jn 14,27) Milyen békéről beszélhet Jézus? Vegyük ezt a gondolatot élete nagy jósága keretének: Amikor Jézus megszületett Betlehemben, „azon a vidéken pásztorok tanyáztak és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Isten fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő Dávid városában. Találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Elmentek sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”.(Lk 2,8-14; 16) Jézus felnőttként, harminc évesen kezdte hirdetni immár saját maga Isten békéjét, melyet neki kell megszereznie minden ember számára szörnyű szenvedései árán. Halála láttán a Szűzanyán kívül minden tanítványa fel volt dúlva, háborodva, és elvesztette a hitét. Jött húsvét hajnala, s előbb a hűséges asszonyok látták és hallották az angyalok jó hírét: Nincs a sírban a teste, feltámadott. „Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek”. (Jn 14,28-29) Állandóan együtt kell látnunk Jézus életét, halálát és feltámadását.
ApCsel 14,19-28,Jn 14,27-31a
„Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja”
Urunk utolsóvacsorai beszédéből János evangéliuma immár a második fejezetet idézi. A tanítványok már részesültek a szeretet parancsának hatalmas példájáról, amikor sorban megmosta tanítványai lábát, Júdásét is. Megmagyarázta nekik, hogy a legnagyobb parancsot, a szeretetet mindenkinek egész élete folyamán gyakorolnia kell. Mindenkivel jót kell tenni, azt a jót adni neki, amit éppen akkor és ott igényel, ahol én vagyok, és nyilván tőlem igényli, mert Isten az én kezembe tette a neki szánt adományt, és nekem kell továbbítanom. Ez néha nem könnyű feladat, úgy, mint a ház ura sem könnyen veti le dísz köntösét, és áll neki a rabszolgák munkájának, a vendégek poros lábának megmosásához. Utána ki is fejti, hogy Ő ilyen magasra emelte a felebaráti szeretet mércéjét. (Jn 13,1-14) Most pedig újabb nagy ajándékot kínál fel mindnyájuknak: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja”.(Jn 14,27) Milyen békéről beszélhet Jézus? Vegyük ezt a gondolatot élete nagy jósága keretének: Amikor Jézus megszületett Betlehemben, „azon a vidéken pásztorok tanyáztak és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Isten fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal azt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő Dávid városában. Találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Elmentek sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”.(Lk 2,8-14; 16) Jézus felnőttként, harminc évesen kezdte hirdetni immár saját maga Isten békéjét, melyet neki kell megszereznie minden ember számára szörnyű szenvedései árán. Halála láttán a Szűzanyán kívül minden tanítványa fel volt dúlva, háborodva, és elvesztette a hitét. Jött húsvét hajnala, s előbb a hűséges asszonyok látták és hallották az angyalok jó hírét: Nincs a sírban a teste, feltámadott. „Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek”. (Jn 14,28-29) Állandóan együtt kell látnunk Jézus életét, halálát és feltámadását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése