Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. június 2., vasárnap

Úrnapja főünnep



Úrnapja főünnep

Lk 9,11b-17

„Mindnyájan ettek és jóllaktak”

Ott a pusztában Jézus utánozhatatlan nagylelkűséggel figyelt arra, hogy tízezernyi éhes ember ki nem mondott kenyérvágyát kielégítse. Nem elküldeni őket, hanem „ti adjatok nekik enni.”(9,13) Boldog volt, hogy „mindnyájan ettek és jóllaktak.”(17) Boldog volt, Istenként módjában állt így szeretni őket.
Másnap még boldogabban ajánlotta fel, hogy saját testét és vérét is odaadja ételül-italul, és nemcsak a tízezernek, hanem az egész világnak is, az egész emberiségnek a történelem folyamán. És nagyon szomorú volt, amikor ezt a végtelen szeretet visszautasították. Nem értették azt sem, hogy nagyobb szeretete senkinek nincs, mint aki életét adja barátaiért, és eme újabb ajánlkozását: az is egy végtelen isteni ajándék, hogy önmagát odaadja a barátainak, azaz az embereknek. Mert teste és vére (embersége) lényegileg össze van kötve istenségével, mindkét természet az Ő Személyének a tulajdona, mindkettőt nekünk nyújtja, hogy mértéken felül gazdagodjunk. Most érti az emberiség? A hitetleneknek csak Isten pénze, esetleg Isten tudásának egy két morzsája kell. Talán a hatalmában részesülne szívesen, de azt is inkább az ördögtől reméli. Mi, hívők, Isten gyermekei felmérjük néha, mit kaptunk az Eucharistiában? Az Atya jóságát a Fiún keresztül, a Fiú barátságát, gazdagságát. És az Édesanya, Mária szeretetét: a testet, amelyet szült, dajkált, simogatott a kereszten, ölében ölelt, most adja Fia akarata szerint elsőáldozástól az utolsóig, majd odafönn is érinthetően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése