Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. július 26., péntek

Szent Joachim és Szent Anna



Szent Joachim és Szent Anna

Sir 44,1.10-15;Mt 13,16-17

„A ti szemetek boldog, mert lát, és a fületek, mert hall”

Jézus nagyszüleiről, Joachimról és Annáról a Szentírásból semmit nem tudunk. Ne csodálkozzunk ezen, hisz Jézus fogantatásáról csupán Szent Lukács apostol ír bővebb beszámolót, Szent Máté apostol keveset, a másik két evangélista semmit. Az Egyház viszont bölcsen alkalmazza a nagyszülőkre Jézusnak a tanítványaira mondott dicséretét „A ti szemetek boldog, mert lát, és a fületek, mert hall.”(16)Joachim és Anna nagy hittel keltek egybe. Isten akaratát olvasták ki a Bibliából: „Megteremtette Isten az embert, férfinek és nőnek teremtette. Ennek okáért elhagyja az ember apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, s lesznek ketten egy test.” (Ter 1,27; 2,24) Isten akarata szerint vállalták az élet szolgálatát. Amikor Anna áldott állapotba került, örömmel várták gyermekük születését, mint Isten beteljesült áldását. Bár nem tudták Mária születésekor, hogy az kislányuk a világon az első és egyetlen csecsemő, aki szeplőtlenül fogantatott, és minden kegyelemmel teljes. Talán kicsit csalódottak voltak, hogy nem fiút kaptak a jó Istentől, hiszen a zsidó családoknál az elsőnek születő gyermek akkor volt igazán nagy öröm, ha fiúnak született, aki elsőszülöttként vitte tovább a család életét. Honnan is hallották volna, hogy ez a kislány egy egészen más isteni rendelkezés szerint jelent igazán nagy rangot?A minden kegyelmek birtokosa oly gyönyörű gyermek volt egész neveltetése alatt, és nemcsak fejlődő, kibomló hebroni rózsaként, hanem lelkében, viselkedésében, örömszerző csodálatos életében is, hogy repeshetett a szívük, boldog volt a szemük, amikor látták, és a fülük, amikor hallották szavait. Ők voltak a világtörténelem egyetlen szülőpárja, akik gyermekükben csupa jót tapasztalhattak, akik soha semmi kellemetlent tőle nem kaptak. Nem tudom, megérték-e, hogy, a megtestesült Isten Fia megszületett. Ha igen, a bölcsője mellett ők voltak a legboldogabb nagyszülők. Valószínűbb, hogy nem érték meg, mert ők nem vándoroltak a népszámlálásra. Máriának, mint örökösnek Betlehembe kellett mennie, és a szentcsalád másfél évig maradt ott. Utána négy - öt évig Egyiptomban éltek. De hogy most ők a mennyországban a legboldogabb nagyszülők, az biztos.

Jézus Krisztus nagyszülei példaképek.

Isten negyedik parancsa „atyádat és anyádat tiszteld”, nemcsak a szülőkre vonatkozik, hanem az ő szüleikre és a felmenő rokonságra, tágabb értelemben az idősebb emberekre is. „Isten ad az anyának tekintélyt gyermekei előtt.”Jézus Krisztus nagyszülei is ezt a tekintélyt kapták, és elsősorban unokájuktól kaphatták meg a tiszteletet. Nem tudjuk, éltek-e még, amikor Egyiptomból a szentcsalád visszatért Názáretbe, ringatták-e térdükön az Istenembert kisfiúként, és kaptak-e tőle kedves szót, mosolyt, öregségükre gondoskodást. A Szentírás erről nem tesz említést. A csúfolkodó názáretiek csak nevelőapját említik édesanyja mellett. Édesanyja nyilván sokat mesélt neki saját gyermekkoráról és szüleiről. Emberileg biztos, hogy imába szőtte nevüket, tisztelettel emlegette életüket. Megköszönte nekik az édesanyját. Később Egyházával hirdetteti dicsőségüket itt a földön, a mennyben, pedig a legmegfelelőbb tisztességben részesíti őket. Mindezt nem csupán a testi leszármaztatás és nevelés miatt teszi az Úr, Édesanyjában is elsősorban ezt dicsérte, hogy a legjobb tanítvány, az egyetlen töretlen hitű. (Mt 7,16) A nagyszülőknél is ez volt az elsődleges szempont. Ezt dicsérjük bennük mi is, mert vállalták a szülői küldetést, a szülést, a nevelést arra a célra, amelyet a gyermeküknek el kell érnie. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket!”(Mt 7,16) Máriánál értékesebb gyümölcs nincs! Elgondolkodunk a mai nagyszülőkről: milyen a sorsuk, a megbecsültségük, öregségük nyugalma,de azon is, hogy hogy vállalták a szülősorsot, hogy nevelték Isten céljaira gyermekeiket? Megtettek-e mindent az unokákért is, példával, imádsággal. Ettől függ földi és örök boldogságunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése