Húsvét 3. vasárnap
Az
emberi élet folytonos zarándokút az örök haza felé, s ezen az úton a feltámadt
Krisztus társul hozzánk, mint az emmauszi tanítványokhoz. Ők mindaddig, míg
látták Jézust, nem tudták, kicsoda ő valójában, amikor viszont felismerték a
kenyértörésben, máris eltűnt a szemük elől. Azt, hogy mi is felismertük őt a
hitben, az bizonyítja, hogy nem látjuk őt. Ez az ismeret ugyanis végtelenül
több, mint a látás. Mérhetetlenül értékesebb ajándék nem látni Krisztust, de
tudni, hogy kicsoda, mint látni, de nem ismerni őt. Azoknak, akik még nem
ismerik Jézust a hitből, szívük lángolása jelzi, hogy életük egyetlen reménye
Jézus. Azoknak viszont, akik már ismerik, a szent félelem jelzi az üdvösség
további útját. Mert nem elég elméletileg tudni, kicsoda is Krisztus: az ő
egzisztenciális ismeretét csak az az üdvös félelem adhatja meg, mely kiöl a
szívből minden más, profán félelmet, és így felszabadít a bűnös világ szolgaságából.
Azért szent ez a testünket-lelkünket átjáró, édességes félelem, mert
hozzákapcsol a szent Istenhez, nem pedig elválaszt tőle. Ez idézi elő a
megrendültséget, amely nélkül senki sem üdvözülhet.
Az
emmauszi evangélium még két nagy kegyelmet tár elénk: a kenyértörés, a
szentmise végtelen ajándékát, és az apostoli közösségét. Ezek nélkül a
Krisztusba vetett hit elsekélyesedik, egyéni látomássá zsugorodik, s nem talál
vissza Jeruzsálembe, velük viszont az Egyház közös hitében elnyeri teljességét.
Feltámadott Jézusunk, számunkra már nem
titokzatos Idegen, hanem a Felismert vagy, aki Rólad szerzett belső
ismeretünket mind inkább elmélyíted a szentáldozásban. Kérünk, őrizd meg
szívünket a szent megrendülés állapotában, hogy felszabadulva a bűnös világ szolgaságából
egyre jobban ragaszkodjunk Hozzád, és segíts, hogy személyes, belső ismeretünk
utat találjon az Egyház közös hitébe és az apostolok közösségébe, hogy ott
kiteljesedhessen, és testvéreinknek is javára legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése