Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. április 24., kedd

PELLETIER SZENT MÁRIA-EUFRÁZIA



PELLETIER SZENT MÁRIA-EUFRÁZIA 
apáca, rendalapító
*Noirmoutier, 1796. július 31. +Angers, 1868. április 24.


A 19. század rendalapítónőinek többsége a nemességből vagy a paraszti környezetből származik. Mária-Eufrázia a kivételek közé tartozik: családja apai és anyai részről egyaránt polgári származású volt. Mint vendée-i földijeik nagyobb része, jámbor és jótékonykodó emberek voltak, szilárdan gyökereztek keresztény hagyományaikban. A vendée-i Sallans-ban laktak, amikor kitört a forradalom. A katolikus hit melletti nyílt kiállásuk miatt arra kényszerültek, hogy félrevonuljanak Noirmoutier szigetére. Itt született Róza-Virginia 1796. július 31-én. 1810 végén a család visszatért Sallans-ba, Róza-Virginiát pedig Tours- ba küldték az ,,Association chrétienne'' (Keresztény Társulat) nevelőintézetébe. A leány már évek óta táplálta magában a szerzetesélet iránti vágyat; kívánsága egyre határozottabb formában vonzotta a Szeretetről nevezett Miasszonyunk Nővérei (Soeurs de Notre-Dame de la Charité) közé, akik Tours-ban menhelyet tartottak fenn. Ez a 17. században Eudes Szent János (lásd: A szentek élete, 467. o.) által alapított kongregáció mindenekelőtt a bűnbánó nők, bűnbeesettek és árvák közötti apostolkodásnak szentelte magát. Róza-Virginia terve környezetében élénk ellenállásra talált. Időközben elvesztette a szüleit; gyámja minden formában megtagadta a szerzetbe lépéshez az engedélyt. 1814 őszén végre mégis engedett azzal a feltétellel, hogy nem tesz fogadalmat nagykorúsága előtt.
1814-ben Róza-Virginia belépett ,,A keresztény Szeretetről nevezett Miasszonyunk Nővérei''-hez, 1815. szeptember 6-án beöltözött, majd 1817. szeptember 9-én ,,Szent Eufráziáról nevezett Mária'' néven fogadalmat tett. Az a ház, amelybe belépett, nem tartozott a legjobbak közé: a kevés, többnyire idős nővér teljesen a forradalom bénító ijedtségének a hatása alatt élt. Az utánpótlás hiányzott, a bűnbánók közti apostolkodás pedig nagyon nehéznek mutatkozott, mert csak kevés képzett munkatársuk volt. Mária-Eufrázia nővért csakhamar újoncmesternővé nevezték ki, és mint ilyen erős tekintélyt szerzett, amely a belőle áradó természetfölötti kisugárzáson nyugodott. Mélységes alázatossága ellenére természetes és természetfölötti adottságai gyorsan az egész közösség középpontjává tették. Már 1825. május 26-án - - nem tekintve fiatalságát, a szükséges felmentéssel -- főnöknővé választották.
Erőteljes vérmérséklete az addig hiányzó életerővel töltötte el a menhelyet; a ház vonzóereje megnőtt, és sok fiatal lány kérte felvételét a kongregációba. Mária-Eufráziát felkarolta és támogatta a papság és a város művelt lakossága. Egyik első önálló létesítménye a Magdolnák szemlélődő életet élő közössége volt; a bűnbánókból toborozta őket. Hasonló jellegű korábbi kísérletei, amelyeket más menhelyeken valósított meg, csak nagyon mérsékelt eredményekkel jártak. Mária- Eufrázia anya megértette: ha célhoz akar jutni, a legnagyobb mértékű követelményt kell velük szemben támasztania. A Magdolnákat, akik a Kármel regulája szerint éltek, teljesen elválasztotta a többi háztól; a siker teljes lett. Még előkelőbb családokból való, feddhetetlen életű fiatal lányok is beléptek a Magdolnákhoz.
A nővérek száma olyan mértékben nőtt, hogy más települések alapítására is kellett gondolnia. 1829 májusában azt a javaslatot terjesztették a főnöknő anya elé, hogy Angers-ben alapítson menhelyet. A helyi körülmények gondos vizsgálata alapján már júniusban meg is érkezett ide néhány nővér kíséretében. Az első idők nagy anyagi nehézségeit sikerült csökkenteni egy barátjának, de Neuville úrnak önzetlen segítségével, aki megingathatatlan nagylelkűséggel egész vagyonát ennek az intézetnek áldozta. A legsürgősebb kérdések megoldása után Mária-Eufrázia anya visszatért Tours-ba, mert főnöknői hivatalának hatéves ideje a végéhez közeledett. 1831-ben az angers-i ház főnöknőjévé nevezték ki; az ugyanis addig alig fejlődött valamit. Mihelyt Mária-Eufrázia odament, megváltozott ez az állapot. A nővéreket, a bűnbánókat, a Magdolnákat és az árva gyermekeket külön közösségekbe fogta össze; később még más osztályokat is csatolt hozzájuk: a ,,megőrzötteket, a ,,megszabadultakat'' és a ,,beavatottakat''. Ez utóbbiak e kori bűnbánó nők voltak, akik vonzódtak a szerzetesi élethez, de nem merték vállalni a Magdolnák szigorú életmódját. Számos novícia áramlott hozzá. Egyikük, egy fiatal özvegy, Cesbron de la Roche vagyonával, kapcsolataival és képességeivel felbecsülhetetlen támaszt jelentett a főnöknő számára.
A Le Mans-i új alapítás 1833 áprilisában a főnöknőt belesodorta első vitájába. Mindaddig a menhelyek teljesen függetlenek voltak egymástól, s ez a helyzet súlyos hátrányokkal járt. Mária-Eufrázia anya elhatározta, hogy az angers-i házat rendi szervezet központjává teszi, s a jövő mutatja majd meg, hogy helyes volt-e ez az elgondolás. Ez a döntése először is a többi menhely részéről támasztott nehézségeket; szemére vetették ugyanis, hogy idegen jogokhoz akar nyúlni, a maga számára pedig tekintélyen alapuló helyzetet kíván teremteni. Évekig tartó vitára került sor az eudista atyákkal, s nézeteltérése támadt a tours-i érsekkel is. Eközben az angers-i püspök támogatásával sikerült két új alapítást életre hívnia Poitiers-ban és Grenobleban. 1834-ben egy új incidens a Le Mans-i ház elszakadásához vezetett. A főnöknő anya Rómához fordult, a jámbor Carlo Odescalchi (1786--1841) bíboroshoz, aki jóindulattal viseltetett iránta. Egy 1835. január 16-án kiadott szentszéki dekrétum szerint Angers lett a központja a Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nővérei kongregációjának, amelynek védnökévé hamarosan kinevezték Odescalchi bíborost. Az új alapítások tovább szaporodtak, és a főnöknőt állandó utazásra kényszerítették, útjait azonban májbaja egyre nehezebbé tette. A kongregáció 1841-ben már huszonhat házat számlált Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Angliában és Itáliában.
A főnöknő anya utolsó éveit is beárnyékolta még egy hosszan elnyúló vita. 1841-ben msgr. Angebault, egy makacs breton és megrögzött gallikán lett Angers püspöke. Az a tudat, hogy egyházmegyéjében olyan kongregációt kell megtűrnie, amelyet egy római bíboros vezet, elviselhetetlennek tűnt számára; önmagát akarta általános szuperiorként elismertetni. Szűnni nem akaró viszálykodás tört ki, mely még a főnöknő anya halála után is folytatódott.
1845. április 14-én megjelent egy római dekrétum, amely nem adott igazat a püspöknek. Ennek azután ideiglenesen nagyon hátrányos következményei lettek a kongregáció utánpótlására nézve. A főnöknő azonban folytatta utazásait és új alapításait. 1847 februárjában abban az örömben volt része, hogy Párizsban találkozott Barat Szent Magdolna- Zsófiával (lásd: 285. o.) és Boldog Javouhey Anna-Mária (lásd: 375. o.) anyával. 1852-ben a kormányzat hivatalosan elismerte kongregációját. Az alapítások növekvő száma miatt kongregációját öt tartományra osztotta, s mindegyiknek tartományi főnöknője és saját noviciátusa lett. A házak száma most már ötvenháromra emelkedett; közülük huszonnégy volt Franciaországon kívül.
1867 májusában egy tüdőgyulladás csaknem teljesen mozgásképtelenné tette. 1868. április 24-én halt meg nagy fájdalmak közepette, rákban. 1933. április 30-án boldoggá, 1940. május 2-án pedig szentté avatták.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése