Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. február 21., csütörtök

TREJAI Boldog PÉTER



TREJAI Boldog PÉTER 
áldozópap 
(kb. 1225-1304)


A Marche tartomány Treja nevű helységében vallásos szülőktől született. Monticelli-nek is nevezik. Gyermekkoráról fennmaradt egy sokatmondó esemény: Azt kérdezték tőle: Mi akarsz lenni? „Szent akarok lenni” - válaszolta. S valóban az is lett. Szent Ferenc rendjébe lépve a fogadalmak letétele után nagy előrehaladást tett az életszentségben és a tanulmányokban. Pappá szentelése után nagy buzgósággal munkálkodott mások üdvösségén. Az anconai rendtartomány Forano-i kolostorában együtt lakott Offidai Konrád testvérrel, akivel meleg baráti kapcsolatba került. A Fioretti 42. fejezete beszámol róla, hogy tanúja volt a jelenésnek melyben Szűz Mária a kisded Jézust Konrád karjaiba tette. Ő is érezte ekkor ugyanazt a lelki örömet, amit barátja érzett. Konrád titoktartást kért tőle, amit ő meg is ígért. „Attól a naptól kezdve oly nagy szeretet fűzte őket össze, mintha mindenben egy szív és egy lélek lettek: volna. Meg is egyeztek abban, hogy bármilyen ajándékával lepi meg őket Isten végtelen jósága, kölcsönös bizalommal beszámolnak róla egymásnak… Konrád és Péter a markai tartomány fénylő csillagai.” Egy másik fejezetben (44.) olvassuk, hogy egy alkalommal Péter testvérnek egyszerre jelent meg a Boldogságos Szűz Szent János apostollal és Szent Ferenccel. Pétert már rég foglalkoztatta a kérdés: vajon ki érzett nagyobb fájdalmat a három szent közül Krisztus kínszenvedése fölött. Most megkapta a választ Szent Jánostól: „Krisztus Anyja és én éreztünk minden teremtménynél mélyebb fájdalmat, de utánunk Szent Ferenc.” (Híres festők e látomás nyomán festették meg a kereszt alatt Szűz Máriát Szent Jánossal és Ferenccel. Így Giotto, Fra Angelico.) Egyszer az anconai kolostor gvárdiánja szemtanúja volt annak, amikor Péter a templomban a feszület előtt imádkozott és közben 2-3 méter magasságba emelkedett. Szent Mihályt is nagyon tisztelte, az ő közbenjárására sok kegyelemben részesült. Hosszú, érdemekben gazdag élete 1304- ben ért véget. VI. Piusz avatta boldoggá.
Szent Ferenc intelme:
„Boldog a szolga, ki az emberek magasztalása és dicsőítése közepet nem gondolja magát különbnek, mint amikor hitványnak, együgyűnek és megvetésre méltónak tartják. Mert az ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér, és semmivel sem többet.”
(Péter magát nagy bűnösnek tartotta.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Péter lelkét mennyei kegyelmekkel halmoztad el. Add, hogy a földön pártfogását tapasztaljuk, a mennyben pedig társaságának örvendhessünk. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése