Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. március 16., szombat

Nagyböjt 1. hét péntek



Nagyböjt 1. hét péntek


Mellbevágó kijelentés: Isten maga küld el az oltártól, hogy bocsánatot kérjünk testvérünktől. Az Istentől való bocsánatkérés, de még a legtiszteletreméltóbb vallásos cselekedet, az áldozatbemutatás sem boríthat fátylat arra, ha valami rendezetlenség van emberi kapcsolatainkban, hiszen az ajándék önmagunk felajánlását jelenti. A tékozló fiú jól tudta ezt, amikor így beszélt atyjához: „Vétkeztem az ég ellen és teellened.” Aki tehát szívében negatív érzelmeket táplál testvére iránt, és aki nem kárpótolja testvérét az általa okozott sérelemért, annak ájtatossága merő képmutatás, mely csak arra alkalmas, hogy botránykő legyen. Bizony, sokan vannak, akiket az tart távol a templomtól, az oltártól, hogy látják: olyanok vonulnak áldozni nap mint nap, akik gyilkos haragot táplálnak szívükben rokonuk vagy szomszédjuk ellen, becsapják ügyfeleiket, megszólják ismerőseiket, illetve pletykákat és rágalmakat terjesztenek felebarátaikról.

Az őszinte bocsánatkérés első feltétele: az érzékeny lelkiismeret. Hányan vannak, akik még idáig sem jutnak el! Akik meg vannak győződve tökéletességükről, akik észre sem veszik, hogy a másik embert megbántották, megkárosították! Akik esetleg aprólékos gonddal meggyónják, hogy pénteken húst ettek (holott az a nagyböjti időt kivéve nem tilos), de eszükbe sem jut meggyónni, hogy szeretetlenek voltak.

Urunk, Te tudod, mi lakik az emberben. Ismered szívünk nehézkedéseit, és tudod, mennyire nehezünkre esik elismernünk, hogy valami nincs rendben, hogy valamit helyre kell hoznunk. Azt is tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent bocsánatot kérnünk, s még ilyenkor is milyen gyakran alázzuk meg újra a másik embert, még jobban beledöngölve őt fájdalmába, kiszolgáltatottságába. Adj nekünk kiengesztelődésre kész szívet, hogy ne féljünk önző énünk meghajlásától, megtörettetésétől, s a bocsánatkérésben megízlelve az önmagunk súlyától való megszabadulás hasonlíthatatlan örömét kedves áldozatot mutathassunk be az Atyának, a szentáldozásban pedig befogadhassunk Téged, a legnagyobb Ajándékot, kiengesztelődésünk zálogát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése