Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. május 20., hétfő

A Szentatya a Pápai Külmissziós Intézethez: az evangelizálás kegyelem



A Szentatya a Pápai Külmissziós Intézethez: az evangelizálás kegyelem

Április 28-a és május 23-a között tartják Rómában a Pápai Külmissziós Intézet, a PIME 15. nagykáptalanját. Ferenc pápa hétfőn délben a Konzisztórium teremben fogadta a PIME 52 tagját és hozzájuk intézett beszédében az Intézet közel 170 éves fennállására és alapvető célkitűzéseire emlékeztetett.

170 évvel ezelőtt Milánóban született meg IX. Piusz pápa ösztönzésére az a kezdeményezés, mely a páviai püspökkel az élen, összefogta a lombard püspököket, hogy az egyházmegyék közös felelőssége jegyében alapítsanak missziós intézetet. Újdonság volt ez abban a korban, hiszen csak Párizsban létezett külmissziós intézet – idézte fel a kezdeteket Ferenc pápa.

Önálló missziós vállalkozás a távoli világ felé

Az alapításig a misszió kizárólagosan a nagy szerzetesrendek feladata volt, ám a párizsi és a milánói intézet a helyi egyházak felelősségére alapozott, hogy nyíljanak meg az egész világ evangelizálása felé. Tanulva ugyan a missziós rendek tapasztalataiból, a külmisszió megtartották függetlenségüket és küldetésük elsősorban Óceánia, Banglades, Mianmar, Hong Kong és Kína felé fordult. A II. világháború után Brazília, Amazónia, Japán, Fülöp-szigetek, Kamerun, Elefántcsont-part,Tájföld, Kambodzsa, Mexikó, Algéria és Csád is kapcsolódott a célországokhoz.

A misszió történetét tagjaik életszentsége és nem ritkán vértanúságuk jellemezte

„A misszió történetét tagjaik életszentsége és nem ritkán vértanúságuk jellemezte. Ennek bizonysága, hogy a PIME 19 vértanút adott az egyháznak. Ti az apostolok családjához tartoztok” - állapította meg a Szentatya, idézve VI. Pál pápát: „A Népek Apostola tanítja Jézusról, hogy ő Krisztus, az élő Isten Fia, a Kenyér és az  élő Vízforrás, a Pásztor, aki vezet bennünket”.  Az evangelizálás kegyelem,  az intézet legmélyebb identitása. Nincs iskolája, csak a hívás van az Isten részéről.

Az élő Krisztust felmutató vonzó példa ereje

Újabb lökést adott a missziós lendületnek 100 évvel ezelőtt XV. Benedek pápa apostoli levele, melynek emlékére Ferenc pápa ez év októberére meghirdette a rendkívüli missziós hónapot „Megkeresztelve és elküldve: Krisztus egyháza küldetésben a világon” címmel. Végül a misszió helyes útjára mutatott rá a pápa, mely lényegében személyes vonzás, a Krisztust felmutató vonzó példa erejében áll.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése