Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. május 8., szerda

Ferenc pápa Szkopjéban a fiatalokhoz: Két kezünkkel dolgozzunk az álmainkért!



Ferenc pápa Szkopjéban a fiatalokhoz: Két kezünkkel dolgozzunk az álmainkért!


Május 7-én, észak-macedóniai látogatása délutánján a pápa a szkopjei székesegyház közelében lévő pasztorális központban egy ökumenikus és vallásközi rendezvény keretében fiatalokkal találkozott. A Szentatya beszédében arra buzdította őket, hogy merjenek álmodni és váltsák valóra álmaikat.


A pápát két fiatal fogadta, akik kenyérrel és sóval ajándékozták meg. A találkozón tanúságot tett egy katolikus-ortodox házaspár, egy muszlim és egy katolikus fiatal. A programot tánc és zenei betétek tették még hangulatosabbá.
Ferenc pápa a fiatalokhoz intézett beszédében válaszolt azokra a kérdésekre, amelyekkel hozzá fordultak. Gondolatait az álmok köré fonta, az egyik fiatalnak ugyanis az volt a felvetése, hogy talán túl sokat álmodik. A Szentatya szerint sosem lehet túl sokat álmodni. Felhívta a figyelmet annak veszélyére, ha egy felnőtt vagy egy fiatal nem álmodik: panaszkodni kezd, és belenyugszik a dolgokba. Ferenc pápa arra buzdította a fiatalokat, hogy ehelyett inkább adjanak reményt egy fáradt világnak a többiekkel együtt, keresztények és muszlimok közösen. Utalt az Al-Azhar szunnita központ főimámjával Abu-Dzabiban aláírt dokumentumra, ami a közös álmuk volt.
Az álmok segítenek életben tartani azt a bizonyosságot, hogy lehetséges egy másik világot megvalósítani, és arra kaptunk meghívást, hogy ebben részt vegyünk, cselekedjünk ennek érdekében. A legszebb álmokat ugyanis reménnyel, türelemmel, elkötelezettséggel és a sietség elutasításával válthatjuk valóra. Ne féljetek az álmok és a remény megvalósítóivá válni! – buzdította a pápa a fiatalokat.

Az Egyház tagjai ne legyenek furcsa alakok, de legyen bátorságuk másnak lenni és más álmokat követni, mint amit a világ felkínál. Tegyünk tanúságot a nagylelkűségről, a szolgálatról, a tisztaságról, az erőről, a megbocsátásról, a hivatásunkhoz való hűségről, az imáról, az igazságért és a közjóért való küzdelemről.
Ferenc pápa Teréz anyát állította a fiatalok elé példaként, aki életében sosem szűnt meg álmodni, és mindig kereste nagy szerelmének, Jézus arcának felfedezését. Mi is arra kaptunk meghívást, hogy két kezünkkel dolgozzunk álmainkért, vegyük komolyan az életet – mondta a Szentatya. – Ne engedjük, hogy ellopják álmainkat!

A pápa ezután felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy az élettel nem lehet elszigetelten szembenézni, a hitet és az álmokat nem lehet megélni a közösség nélkül. Álmodjunk együtt! Ez a legjobb ellenszer az elkedvetlenedés, a manipuláció, a pillanat örömének kultúrája és a hamis próféták ellen. Hallgassuk meg egymást! – buzdított Ferenc pápa. Azt tanácsolta a fiataloknak, hogy beszélgessenek az idősekkel, nagyszüleikkel, ezáltal megértik a nép bölcsességét. Végül kiemelte: reménnyel tölti el, hogy lát olyan fiatalokat, akik elutasítják a mások „felcímkézését”, a múlt és a jelen megosztottságát, a leselejtezés logikáját. „Az irgalmas Isten erősítsen meg benneteket, hogy amit szívetekben álmodtok, nap mint nap a kezetekkel meg tudjátok valósítani.”

Ferenc pápa beszédét követően közösen elimádkozták Teréz anya „Uram, szükséged van kezeimre?” imádságát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése