Évközi 10. hét csütörtök

Évközi 10. hét csütörtök

Az evangélium megértése elsősorban nem intellektuális képességeken múlik, hanem a belső hozzáálláson. Isten végső kinyilatkoztatása ugyanis nem csupán ismeretek, tanítások, tanácsok gyűjteménye, hanem mindenekelőtt életének, legbensőbb titkának feltárása és közlése. Azt pedig már emberi kapcsolatainkban is napról napra tapasztaljuk, hogy kevés, ha csupán értelemmel akarjuk megérteni a másikat; ahhoz, hogy személyének titkához közelebb kerüljünk, a szeretet adta megismerőképességre van szükség. Az önközlés végső oka és célja nem is lehet más, mint a szeretet, melyben a felek kölcsönösen feltárják s megosztják egymással létezésük legmélyebb titkát, személyük egyedülálló világát.

Jézus Krisztust sem lehetséges megértenünk, ha csupán Isten törvényeinek, erkölcsi elvárásainak kihirdetőjét látjuk benne, nem pedig Isten Fiát, aki Isten életét akarja megosztani velünk. Igaz voltunk, amelynek felül kell múlnia az írástudókét és farizeusokét, nem elsősorban erőfeszítéseink eredménye – hiszen akkor éppen az írástudók és farizeusok bűnébe esnénk, akik magukat igaznak jelentették ki –, hanem abból fakad, hogy őt, aki hozzánk akar jönni, az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű Istenként a szívünkbe fogadjuk.

Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy döntéseink és tetteink abból a mélységből táplálkozzanak, amelyben a szentmisén találkozunk Veled igédben és eucharisztikus jelenlétedben. Segíts, hogy szentáldozásról szentáldozásra haladva lehulljon szemünk elől az evangéliumot takaró lepel, arcodon mind jobban felragyogjon számunkra Isten dicsőségének ismerete, s így testvéreink számára a mi arcunkon is egyre inkább fel tudjon fényleni a Te dicsőséged ragyogása.