A nyelvünkben máig élő Szent Iván név
még föltétlenül a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet.
A nyári napfordulatot ősidőktől fogva
valamiképpen minden nép számon tartja és legtöbbször lángoló tűz
gyújtásával ünnepli. Az archaikus európai képzetvilágot az Egyház nem tudta, de
talán nem is akarta eltörölni, hanem beleépítette az esztendő liturgikus
rendjébe, egyúttal természetesen a maga világképe szerint igyekezett
értelmezni. Így került az ünnepi szentelmények közé a Szent Iván-napi tűzszentelés,
amelyről még beszélünk.
Ismeretes, hogy az Egyház Szűz Márián kívül
csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a test szerint való születése
napját. Ennek oka az, hogy Máriának Erzsébetnél való látogatása alkalmával az
Üdvözítő közelsége miatt János is megszenteltetett anyja méhében: alighogy
Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és
Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek (Lukács 1,41). Ezt Felsőszentiván népe
úgy magyarázza, hogy a látogatás alkalmával János édesanyja méhében ugrált az örömtől.
Ezért kell a tüzet átugrani, mégpedig háromszor, hogy Szent Iván közbenjárására
a Szentháromság annál nagyobb kegyelmet adjon.
Az Írás szerint János hat hónappal előzte meg
születésében a Megváltót. Nagyon kedvelt volt a régieknél az a párhuzam, amelyet
Karácsony és János születésnapja, valamint a napok növekedése és csökkenése
között lehet vonni. Az egyházatyák szerint erre vonatkozik Jánosnak Jézusról
való mondása: neki növekednie, nekem pedig kisebbednem kell (János 3,
30).
Az ősi tűzgyújtás magyarázatára az Egyház több
bibliai helyre hivatkozhatott. Az ószövetség bálványozásnak tartja, amikor
Acház, Juda királya nem azt cselekvé, ami kedves volt az Úr, az ő Istene
színe előtt, hanem Izrael királyainak útján jára, sőt a fiait is bemutatá
azáltal, hogy őket is átvitte a tűzön a nemzetek bálványozása szerint
(Királyok 4, 16, 3). Később Ezekiel próféta szájával így szól az Úr: valóban
atyáitok útján szennyezitek be magatokat, amikor fiaitokat átviszitek a tűzön (Ezekiel
20, 31).*
János evangéliumának elején olvashatjuk: a világosság sötétségben világít,
de a sötétség nem fogta föl. Megjelent egy ember, akit Isten küldött. János
volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy
mindenki higyjen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie
a világosságról (János 1, 5). Jézus viszont ezt mondja Jánosról: ő égő
és világító szövétnek vala, ti pedig ideig-óráig akartatok örvendezni az ő
fényében (János 5, 35).
A jámbor hagyomány János dicséretében
természetesen nem elégedett meg az evangéliumi előadással:
Dicsőséges Keresztölő Szent János – írja* az Érdy-kódex – mely méltó és
mely nagy vóna mind Úristennek, mind az mennyei udvarnak és ez világon való
népeknek elette anyaszentegyházban, kiváltképpen csak az ő szent nevezetinek es
méltóságából, kivel Szentháromság Úristen szereté, megismertetik. Mert az János
magyaráztatik Istennek malasztjának, avagy malasztosnak. Ime azért mely nagy
méltóságos és idvességes nevezet...
Másodszor neveztetik vőlegénynek, azaz
Krisztusnak közel való barátja, ki megismerkedik Úr Jézus Krisztusnak sokszor
való jevéséből Jánoshoz, mint szerelmes barát ő barátjához...
Harmadszor neveztetik szevétneknek, mert
miképpen ez égő szevétneket feltévén az magas gyertyatartóra, mindennek
szolgáltat világosságot és ennen maga lassan-lassan alábbszáll és kisebb
lészen...
Negyedszer neveztetik angyalnak. Ennek jeles
bizonyságát találjok ennem magát Atya mindenható Úristent, ki úgymond Malakiás
prófétának szája által, könyvének másod részében, úgy mint az ő szent Jézus
fiának szólván: ime elküldem az én angyalomat, ki megszerzi az te utadat te
előtted, azaz prédikálván és keresztölvén...
Ötödször neveztetik szózatnak, kiről alkalmassággal
tén bizonyságot ennen magáról a szent epistolának és evangéliumnak értelme
szerént, mondván: én az pusztában keáltó szó vagyok...
Hatodszor neveztetik Illésnek, miérthogy az
pusztában lakozik vala, miként Szent Illyés próféta szoros életnek okáért, mert
kevés ételük valának, szegény ötözetnek okáért, mert egyik sem viselt drága
ruhát méltóságos követségnek okáért...
Hetedszer továbbá neveztetik Krisztus Jézus
Idvezejténk keresztatyjának…
Nyolcadszor neveztetik: az mennyei erek bírónak
prédikátora...
Kilencedszer neveztetik: az
mennyei felséges Királynak előtte járó ofmestere (udvarmestere)…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése