Évközi 18. hét vasárnap

Évközi 18. hét vasárnap

A mai Evangélium gazdagja gyakorlati materialista, távol tart magától minden kérdést az élet valódi értelmével kapcsolatban, s csak anyagi javainak gyarapításával és őrzésével van elfoglalva. Könnyű megjósolni, mi lesz a sorsa: önzésbe fulladt testének kimúlásával véglegessé, visszafordíthatatlanná válik lelki halála, melyet saját maga idézett elő.

Ezzel a rövidlátó és kárhozatba vivő életformával szemben áll a Prédikátor látásmódja. A mélységből a magasság felé tartó, a földi élet viszontagságaitól, durva igazságtalanságaitól, és a mulandóság tapasztalatától megfáradt, de az örökkévaló Istenre tekintő ember szerint minden csupa hiúság és hiábavalóság az ég alatt.

És Jézus szerint? Úgy látszik, mintha az ő álláspontja az evangéliumbeli gazdag hedonizmusa és a Prédikátor keserű – bár életünk egy-egy korszakában hiteles – spiritualizmusa között foglalna helyet. Bár visszautasította e világ fejedelmének hármas kísértését, és hangsúlyozta, hogy mennyei kincsek után vágyakozzunk, de sosem mondta, hogy vessük meg a testet és a teremtett világot. Szerette ezt a földet, szeretett enni és inni, a kánai menyegzőn osztozott az ifjú pár örömében, s a mezők liliomaira és az ég madaraira, valamint a hozzá vitt gyermekek arcára nem a Prédikátor rezignáltságával nézett, hanem Isten gyermekének szabad, tiszta, derűs tekintetével. Ám ő nem egyszerűen egy harmadikfajta látásmódot, életfilozófiát képviselt, hanem a végtelenre tágította az ember horizontját azzal, hogy feltámadása után helyet foglalt az Atya jobbján, s testében a teremtett világ egy darabja a mennyei dicsőségbe emeltetett. Mennyire más így a föld íze: egy jó ebéd, a jól végzett munka utáni kellemes fáradtság, egy testvéri tekintet, baráti mosoly, de még a szenvedés és a magány sötétsége is más, mert mindent átjár az örökkévalóság íze, színe, illata, világossága.

Urunk Jézus, a Te igazságod nem középen van a szélsőséges ember vélemények között, hanem Isten szívének mélyén, mely egyszersmind az isteni magasságok kapuja. A Te tekinteted nem ragad le a teremtményeknél, hanem azokon túl az Atyát szemléli, aki ezt a földi világot teremtette, és aki új, örök jövőt szán neki. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy az új, mennyei élet örököseiként a régi embert levessük szokásaival együtt, s Szentlelked erejéből az új ember napról napra megújuljon bennünk.