Az istenfélő asszony dicséretet érdemel: tettei dicsérjék őt.
2010. november 19. péntek
A papi élet hitelessége.
A pap közvetítő Isten és emberek között. Csak akkor lehet hiteles közvetítő, ha mindkét fél ilyennek fogadja el. Isten oldaláról ezt az Egyház, illetőleg annak egyik részegysége, az egyházmegye hivatalosan felveszi tagjai közé, neveli, vizsgálja, vizsgáztatja, majd a megyéspüspök apostolutód tekintélyével felszenteli vagy felszentelteti. A hívek részéről is meg kell, hogy nyilatkozzék a beleegyezés. A plébániai közösség, amelynek tagjaként élt civilként, plébánosán keresztül adja áldását a bontakozó papi hivatásra. A plébános maga, esetleg káplánja tanúsítja a hívek oldaláról a szükséges egyetértést, amelyet a plébános az évente bekért véleményezéssel igazol. A papszentelésnél külön hivatkozás történt régen a hívek egyetértésére. Amikor pedig plébánián dolgozik már a felszentelt presbiter, akkor már neki magának kell kiépítenie ezt a közvetítést: a szentségek kiszolgáltatásában mindenek előtt, de megnyilatkozásaiban is érzékeltetnie kell állandóan, hogy ő nem magánemberként, hanem Istenének, Urának képviselőjeként áll a vártán, az Ő nevében tanít, érvényesíti parancsait, mint a kegyelemben való részesedés feltételeit. A hívek részéről is szívesen látja el a közvetítés feladatait. Részt vesz az életükben, magáénak vallja örömeiket, gondjaikat és bánataikat is. Ezért is szükséges az egyéni ismeretség, rendszeres beszélgetések biztosítása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése