A hit hallásból ered, a hallás pedig Krisztus igéjéből.
2010.11.30. kedd
Ami igazán számít.
Nagyon szép elhatározás, hogy Isten szolgálatára szenteljük az életünket. Kérdés azonban, hogy ezt véresen komolyan vesszük-e? Nagyon csodálkoztam ifjú pap koromban egyik idősebb paptestvér bölcsességén, amivel a papok szolgálatra készségét fogalmazta meg: Szerinte a következő sorrend alakul ki egy papi élet során: Az első önálló plébániát Isten adja. Ilyenkor a kápláni státus után alig várja a beosztott, közvetlen engedelmesség -időnként nagyon megalázó - fordulataiban edződő pap, hogy a maga képességei szerint, lehetőleg jobban tudja szolgálatát kialakítani. Bárhová kap dispoziciót (az egyházmegyei hatóságtól kiadott helyezés), örömmel fogadja.A második plébániát, folytatta testvérünk, a püspök adja. Részint akkor már van rálátása, hogy fiatal papja hogyan birkózott meg egy kisebb plébánia ellátásával, nyugodtan bízhat rá nagyobb feladatokat is. A harmadikat aztán már az ördög készíti elő, mert a javakorbeli pap már maga is lát eredményeket addigi munkásságában, úgy érzi, hogy már válogathat érdemei alapján a megürülő nagyobb helyekben. (A magürült plébániákat meghirdették abban az időben) Megpályázza tehát a neki tetsző helyet. – Van sok igazság ebben a papi megfigyelésben.Két éves szolgálatom volt első kápláni helyemen. Váratlanul dispoziciót kaptam egy kis faluba káplánnak. Nagyon rosszul esett, hogy el kellett hagynom tanítványaimat. Még rosszabb érzés töltött el, amikor megtudtam, hogy nálam idősebb paptársat addigi nagyobb városi káplánságból állami parancsra el kellett helyezni, hát az én helyem volt még megfelelő a számára. Két hónap múlva új helyemen megürült a plébánosi beosztás. Az én volt helyem az illető kollégának nehéznek tűnt, falusi plébánosság már elfogadható volt neki, csomagoltunk: én visszakerültem a dombmászós, de nekem kedves volt helyemre. – Mennyi hasonló dispozició következett még! Mindegyiket elfogadtam. Hála, hála, hála értük Istennek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése