Advent 1. hete péntek
Iz 29,17-24; Mt 9,27-31
„Legyen nektek hitetek szerint”
Jézus sajnálta azokat az embereket, akik vakon jártak –keltek, akik csak tapogatva ismerkedhettek a világ dolgaival, akik nem látták a hajnal hasadását, sem a déli nap verőfényét. Sajnálta őket, hogy nem figyelhették meg az emberek arcát, a lélek tükrét, nem élvezhették a beszélgető társuk szeme ragyogását, amely néha többet árul el az illető lelki világából, mint a szó. Mielőtt a vakok csatlakoztak hozzá, Jézus egy édesapa kérésére annak a beteg lányához indult, hogy megmentse a haláltól. De mégsem tudott igazán elindulni a városka központi teréről, mert egy tizenkét éve vérfolyással kínlódó asszony hatalmas hittel melléje furakodott, s bár hangosan szólni nem mert, de szívében azt gondolta: Ez a Jézus olyan hatalommal rendelkezik, hogy ha a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. Így is történt. Jézus pedig nem indult el onnan, amíg az asszony nyíltan el nem monda gyógyulásának történetét. Erre nem Jézusnak volt szüksége, ő nem sütkérezett a csodálkozók bámulatában, hanem akkor ért oda egy hírhozó a beteg lány halálhírével: ne fáraszd a Mestert, a lányod halott. Elkésett a segítség! A lélekben összeroppant apának kellett hallania, hogy Jézusnak minden lehetséges, ne veszítse el a hitét és reményét. Aztán a fizetett halott-jajgatók tömegén áttörve egy érintéssel és két szóval visszaparancsolta a túlvilágról a tizenkét éves kislány lelkét. Majd emberi figyelmességből is fényes bizonyságot téve figyelmeztette a lassan ocsúdó szülőket, hogy adjanak enni éhes kislányuknak. (Mt 9,18-26 )Ezután indult új utakra, újabb szenvedők életének gyökeres fordulatot adni. A tömegből kivált két vak ember. Ők nem látták Jézust, nem érinthették meg ruhája szegélyét, de a nyelvükkel jelezhették hő óhajukat: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” (Mt 9,27) Ezt úgy kiáltozták, tehát hangosan ismételték egész úton. „Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Azok ezt válaszolták neki: Igen, Uram!. Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint. Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja!” (28-30) Most, úgy érzem, Jézus itthon van, és mi érkeztünk haza hozzá. Lehet, hogy már a buszon vagy a metrón elkezdtek egyesek lelkükben hozzá kiáltozni egyéni és családi problémák megoldásáért, vagy a lerobbanó járművek miatt. Szegényeket is láttok bőven. A betegek is láthatók. Az újságos bódék szalagcímeiről ordítanak a nyomor hírei, a gyilkosságok, földrengések, háborúk pusztítása ront ránk. Amint pedig beérünk Jézus házába, kiszakad belőlünk sok jajszavunk: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Hazánkon is, minden nyomorúságon! Jézus válaszul nagyon halkan, csak a szívetekben hallhatóan csupán ennyit kérdez: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Válaszoljuk neki szívből, bátran: „Igen, Uram!” Hadd feleljen nekünk is, mint a vakoknak: „Legyen nektek hitetek szerint!”
Iz 29,17-24; Mt 9,27-31
„Legyen nektek hitetek szerint”
Jézus sajnálta azokat az embereket, akik vakon jártak –keltek, akik csak tapogatva ismerkedhettek a világ dolgaival, akik nem látták a hajnal hasadását, sem a déli nap verőfényét. Sajnálta őket, hogy nem figyelhették meg az emberek arcát, a lélek tükrét, nem élvezhették a beszélgető társuk szeme ragyogását, amely néha többet árul el az illető lelki világából, mint a szó. Mielőtt a vakok csatlakoztak hozzá, Jézus egy édesapa kérésére annak a beteg lányához indult, hogy megmentse a haláltól. De mégsem tudott igazán elindulni a városka központi teréről, mert egy tizenkét éve vérfolyással kínlódó asszony hatalmas hittel melléje furakodott, s bár hangosan szólni nem mert, de szívében azt gondolta: Ez a Jézus olyan hatalommal rendelkezik, hogy ha a ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok. Így is történt. Jézus pedig nem indult el onnan, amíg az asszony nyíltan el nem monda gyógyulásának történetét. Erre nem Jézusnak volt szüksége, ő nem sütkérezett a csodálkozók bámulatában, hanem akkor ért oda egy hírhozó a beteg lány halálhírével: ne fáraszd a Mestert, a lányod halott. Elkésett a segítség! A lélekben összeroppant apának kellett hallania, hogy Jézusnak minden lehetséges, ne veszítse el a hitét és reményét. Aztán a fizetett halott-jajgatók tömegén áttörve egy érintéssel és két szóval visszaparancsolta a túlvilágról a tizenkét éves kislány lelkét. Majd emberi figyelmességből is fényes bizonyságot téve figyelmeztette a lassan ocsúdó szülőket, hogy adjanak enni éhes kislányuknak. (Mt 9,18-26 )Ezután indult új utakra, újabb szenvedők életének gyökeres fordulatot adni. A tömegből kivált két vak ember. Ők nem látták Jézust, nem érinthették meg ruhája szegélyét, de a nyelvükkel jelezhették hő óhajukat: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” (Mt 9,27) Ezt úgy kiáltozták, tehát hangosan ismételték egész úton. „Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni? Azok ezt válaszolták neki: Igen, Uram!. Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: Legyen nektek hitetek szerint. Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja!” (28-30) Most, úgy érzem, Jézus itthon van, és mi érkeztünk haza hozzá. Lehet, hogy már a buszon vagy a metrón elkezdtek egyesek lelkükben hozzá kiáltozni egyéni és családi problémák megoldásáért, vagy a lerobbanó járművek miatt. Szegényeket is láttok bőven. A betegek is láthatók. Az újságos bódék szalagcímeiről ordítanak a nyomor hírei, a gyilkosságok, földrengések, háborúk pusztítása ront ránk. Amint pedig beérünk Jézus házába, kiszakad belőlünk sok jajszavunk: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Hazánkon is, minden nyomorúságon! Jézus válaszul nagyon halkan, csak a szívetekben hallhatóan csupán ennyit kérdez: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Válaszoljuk neki szívből, bátran: „Igen, Uram!” Hadd feleljen nekünk is, mint a vakoknak: „Legyen nektek hitetek szerint!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése