Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. május 12., vasárnap

Szombat húsvét 6. hetében



Szombat húsvét 6. hetében

ApCsel 18, 23-28; Jn 16, 23b-28

„Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek”

Amikor Jézus ezt a biztatást adta apostolainak, senki sem értette félre, nem próbálta kitekerni Jézus adott szavát, hogy az Ő nevében bármit lehet kérni az Atyától, és Ő biztosan teljesíti. Jézus mindenben engedelmes volt Atyjának, ismerte Atyja végtelen jóságát, de végtelen szentségét is, tehát ő maga természetesen sosem kért olyat, ami visszatetsző lehetett volna az Atya szemében. Akiknek Jézus felhatalmazást adott a korlátlan kérésre, egészen biztos, hogy nem éltek vissza a legszentebb bizalommal. Jézus most már búcsúzik tanítványaitól. Eddig talán eszükbe sem jutott, hogy valamit kérjenek az Atyától, hiszen tudatos kapcsolatfelvétel nem történt Vele, meg amit szerettek volna Jézustól kérni, azt a Mester pontosan ilyen címen nem vállalta el, hogy az Atya szabadon osztja a tanítványok jutalmazását (Mt 20.23) Viszont az Úr belevette a Mi Atyánk szövegébe a mindennapi kenyeret, ami az általános táplálékot jelentette, a természetfeletti javakból pedig a bűnbocsánatot és a kísértések elleni védelmet, tehát nagyon fontos dolgokat lehet kérni Tőle. Biztatásul Jézus még hozzáteszi:„Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen”(Jn 16,24)„Ezeket példabeszédekben mondtam nektek” Jézus az Atya jóságát és igazságosságát hirdette hallgatóinak a szőlősgazdáról mondott példabeszédben (Mt 20,1-15).Saját küldetéséről és fogadtatásáról a gonosz szőlőművesekről szólva (21,33-46) A királyi menyegzőről szólva ismerteti az Atya mindenkit mennyországa váró jóságáról (22,1-14) Az általában a tékozló fiúról szóló példabeszédként ismert parabolában csodálatos képet fest Jézus a mindenkit szerető, mindenkinek szabad akaratát maximálisan figyelembe vevő Mennyei Atyáról, aki súlyos sértéseket is elvisel gyermekeitől, hagyja őket kijózanodni és újabb döntésüket a visszatérésre örömmel üdvözlő édesapáról„Ezeket példabeszédekben mondtam nektek. De eljön az idő, amikor már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon kértek majd az én nevemben. Nem mondom nektek, hogy én fogom kérni értetek az Atyát, mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem, Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot és elmegyek az Atyához” (25-28) Csodálatosan szépek Jézus példabeszédei, amelyekben a mennyei Atyát a mi Atyánknak mutatja be. Előre érzékelteti, hogy a személyes ismereteink sokkal többet mondanak majd nekünk az életünk során, ha értjük, viszonozzuk és utánozzuk a szeretetét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése