Péntek húsvét 2 hetében
ApCsel 5, 34-42; Jn 6, 1-15
„Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt”
A Nikodémussal történt beszélgetésben az Úr rámutatott arra, hogy Őt a mennyei Atya azért küldte a világba, hogy aki hisz benne, annak örök életet ajándékozzon. Ennek egyik nagy eszköze kereszthalála lesz. Előképeként a póznára függesztett rézkígyóra emlékeztetett. A mai történetnek is volt elő jelzése az Ószövetségben. Isten a hatalmas zsidó tömeget naponta csodálatosan táplálta reggelente mannával, esténként, pedig friss fürjhússal. Mindkét előképnek közös rendeltetése is volt: a keresztáldozatra és ennek jelenvalóvá tételét biztosító Eukarisztiára hívja fel a figyelmünket. Jézus puszta vidékre ment tanítványaival. Hatalmas tömeg vonult utána, mert látták a betegek gyógyításával művelt csodáit. Az evangélista megemlíti, hogy ez a zsidók húsvétjának a közeledtével történt. Utalás arra, hogy az utolsó zsidó húsvéton Jézus újfajta vendéglátása indul útra a történelem embere részére. Az Úr végzi ezt, de komoly része lesz benne a mindenkori tanítványoknak: Jézus megkérdezi Fülöpöt: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” (5) Ezt, pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert tudta, mit akar tenni. Fülöp reménytelennek ítéli ezt a vendéglátást. Viszont András utal arra, hogy van ott egy fiú, akinek van öttenyérnyi nagyságú kenyere és két hala, de mindez semmiség az emberek számához képest. (8-9) Szemmel láthatóan sokan voltak az éhes emberek. Jézus azonban pontos számot akar rögzíteni, hiszen nem csupán erre az alkalomra kell gondolnia, hanem a jövendő történelemre is. Ötvenes és százas csoportokba kell osztani a férfiakat. Így ötezer férfi ül várakozón és legalább annyi asszony és gyerek. „Jézus, pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” (11-12) Jézus figyelt arra, hogy a kenyér drága, sok az éhes ember, minden falatot meg kell becsülni. Előre tekint arra a korra, amelyben az emberek kritikusan figyelnek és mondanak ítéletet. Lesznek olyanok, akik majd nagy varázslónak hiszik Jézust, lesz olyan, aki hipnózissal gyanúsítja. Ezek majd azt mondogatják: Jézus beléjük szuggerálta, hogy ettek és jóllaktak, holott semmi nem történt. Eme gyanakvók hadd lássák az írásban: Tizenkét kosár ott állt tele maradékkal. Jézus ezzel befejezte a nagy vendéglátást. Lelki szemei előtt a másnapi nagy bejelentése állt, amelyből sok évezred okosodik, aki szeretne hinni, a megtörtént eseményeket latolgatja. És a végén meglepetten olvassa: Jézus mindezek után hajóba ülteti tanítványait, maga, pedig fölmegy a hegyre imádkozni, Kikerüli a királlyá avatás szertartását. Jósága semmi önzést nem ismer, csak a rábízottak lelke érdekli. Hagyja, hogy ezután is megtermeljék a gabonát, melyből a földi kenyeret készítik, mert ezt bárki megteheti.
ApCsel 5, 34-42; Jn 6, 1-15
„Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt”
A Nikodémussal történt beszélgetésben az Úr rámutatott arra, hogy Őt a mennyei Atya azért küldte a világba, hogy aki hisz benne, annak örök életet ajándékozzon. Ennek egyik nagy eszköze kereszthalála lesz. Előképeként a póznára függesztett rézkígyóra emlékeztetett. A mai történetnek is volt elő jelzése az Ószövetségben. Isten a hatalmas zsidó tömeget naponta csodálatosan táplálta reggelente mannával, esténként, pedig friss fürjhússal. Mindkét előképnek közös rendeltetése is volt: a keresztáldozatra és ennek jelenvalóvá tételét biztosító Eukarisztiára hívja fel a figyelmünket. Jézus puszta vidékre ment tanítványaival. Hatalmas tömeg vonult utána, mert látták a betegek gyógyításával művelt csodáit. Az evangélista megemlíti, hogy ez a zsidók húsvétjának a közeledtével történt. Utalás arra, hogy az utolsó zsidó húsvéton Jézus újfajta vendéglátása indul útra a történelem embere részére. Az Úr végzi ezt, de komoly része lesz benne a mindenkori tanítványoknak: Jézus megkérdezi Fülöpöt: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?” (5) Ezt, pedig azért mondta, hogy próbára tegye, mert tudta, mit akar tenni. Fülöp reménytelennek ítéli ezt a vendéglátást. Viszont András utal arra, hogy van ott egy fiú, akinek van öttenyérnyi nagyságú kenyere és két hala, de mindez semmiség az emberek számához képest. (8-9) Szemmel láthatóan sokan voltak az éhes emberek. Jézus azonban pontos számot akar rögzíteni, hiszen nem csupán erre az alkalomra kell gondolnia, hanem a jövendő történelemre is. Ötvenes és százas csoportokba kell osztani a férfiakat. Így ötezer férfi ül várakozón és legalább annyi asszony és gyerek. „Jézus, pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” (11-12) Jézus figyelt arra, hogy a kenyér drága, sok az éhes ember, minden falatot meg kell becsülni. Előre tekint arra a korra, amelyben az emberek kritikusan figyelnek és mondanak ítéletet. Lesznek olyanok, akik majd nagy varázslónak hiszik Jézust, lesz olyan, aki hipnózissal gyanúsítja. Ezek majd azt mondogatják: Jézus beléjük szuggerálta, hogy ettek és jóllaktak, holott semmi nem történt. Eme gyanakvók hadd lássák az írásban: Tizenkét kosár ott állt tele maradékkal. Jézus ezzel befejezte a nagy vendéglátást. Lelki szemei előtt a másnapi nagy bejelentése állt, amelyből sok évezred okosodik, aki szeretne hinni, a megtörtént eseményeket latolgatja. És a végén meglepetten olvassa: Jézus mindezek után hajóba ülteti tanítványait, maga, pedig fölmegy a hegyre imádkozni, Kikerüli a királlyá avatás szertartását. Jósága semmi önzést nem ismer, csak a rábízottak lelke érdekli. Hagyja, hogy ezután is megtermeljék a gabonát, melyből a földi kenyeret készítik, mert ezt bárki megteheti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése