Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. szeptember 23., kedd

Évközi 25 hét kedd



Évközi 25 hét kedd

Péld 21, 1-6. 10-13; Lk 8, 19-21

„Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra”

Isten minden hatalom irányítója, mindig az Ő akarata érvényesül.
„Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a vízfolyás, ahová akarja, oda irányítja”(Péld 21, 1) Az okos király erre vállalkozik. Azt akarja tenni, amire Isten őt kiválasztotta. A víz az élet hordozója: belőle hívja elő a Teremtő az egyre magasabb rendű élő fajokat.(Ter 1, 20-23) az évről évre vetett vagy ültetett növényeknek a csendes eső a táplálója. Az állatok a forrásokból, patakokból isznak, hogy felüdüljenek. Az ember kutat ás magának. A víz ilyetén alkalmazása követi Isten akaratát. Amikor azonban jelképszerűen alkalmazzuk a vizet, mint fentebbi versben, akkor már jobban figyelnünk kell. Ha olyan a király szíve, amelynek irányítója Isten, akkor életet önt a rászorulókba, mint a tavaszi, őszi eső. Ha azonban öncélú, akkor is Isten fog győzni, bár lehet, hogy a patak medre akkor kacskaringósabb lesz.„Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra” (Péld 21, 2) a magát önállónak vélő ember úgy gondolja, hogy tévedhetetlen. Ezt azonban Isten dönti el.„Irgalmasságot és igazságot tenni kedvesebb az Úr előtt az áldozatnál”(3) Nem voltak kis értékűek az oltárra tett áldozati állatok sem, mégis többre becsüli Isten, ha egy megbántott embertárs meg tud bocsátani ellenfelének. Az érvényesülés, létünk fenntartója, sőt gazdagítója a munka.”A szorgalmas igyekezet mindig gyarapodásra vezet, de mindaz, aki lusta, folyton szegénységben lesz” (5) a tisztességes emberek mindig keresik, hogy tudnának megélni a saját erejükből. Isten megadta a választ a kezdet kezdetén: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg” (Ter 2, 15) Az Úr tehát megteremtette a földet, az esőt, a napot, a gabonát, gyümölcsfákat, majd odaadta Ádámnak, általa az emberiségnek. A munkát csak tovább kell folytatni. Az ember a fejében hordja az eszét: ha gondok adódnak, meg kell változtatni a módokat, más szerszámmal, más mozdulatokkal, de dolgozni kell. Sok a panasz: nincs munka, nincs termés. Az árvíz, a belvíz elnyomja a vetést. Mit diktál a munkát irányító józan eszünk? Kiássuk a vízelvezető árkokat. A kiásott földdel megemeljük a termőtalaj szintjét. Elfolyik a felesleges víz, nem tud megállni a termés gyökerén. Ám többen lusták árkot ásni. A vezetők nem szervezik meg a munkát. A hanyag vagy a pénzt más célra költő vezetőt le kell váltani, legyen az alsó vagy legfelsőbb szintű vezető. Ne várjon isteni beavatkozást az, aki maga tolja fel saját nyakába ugyanazt a rossz közösséget. Ez az Isten törvénye. A bölcsességnek vannak más törvényei is: Segítsd, aki megreked. Emeld fel, aki elesett. „Ha látod, hogy haragosod szamara a teher alatt leroskadt, ne menj el mellette, hanem segítsd fel vele” (Kiv 23, 5) Viszont törvény ez is: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!” (2Tessz 3, 10)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése