Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. október 24., péntek

Évközi 29. hét péntek



Évközi 29. hét péntek

"Éljetek méltóan ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok”

Ef 4,1-6, Lk 12,54-59

Hatalmas erejű gondolatok közlése után Szent Pál apostol gyakorlati tanácsokkal látja el a levél címzettjeit, az efezusi híveket, és velük együtt természetesen minket is. Fontosnak tartja megemlíteni, hogy a levél írásakor fogságban sínylődik, keze, lába bilincsbe verve, de a szeretete erős, sugározni akarja a jót minden testvére életére. Ez az állapot is Isten akarata szerint alakult ki. Azt kell mindig elfogadni, amit az Úr adni akar. A szabadon élők is kötve vannak Isten velük, való terveivel. A végtelen nagy Isten minden ember számára élettervet készít. Ehhez a tervhez jelöli ki a lelki és testi képességeket, amelyeket a szülők és az összes ős életerejéből származtat át az embrionális állapotban. Ezekhez teremt új készségeket a testben és lélekben is. Ezek még csak lehetőségek, tehetségek, amelyeket majd ki kell fejlesztenie az új embernek élete folyamán. Ehhez kell a szülők okos hozzáállása, amit nevelésnek hívunk. Kellő alázattal kell elfogadniuk még ebben az ultramodern korban is, amikor már az anyaméhben kialakuló magzat alapvető elrendezését látja a tudás embere, és megkérdezi a szülőket: kislánynak indul a kicsike, de át tudjuk hangolni, ha a szülőknek az jobban tetszik. Az apostol bölcs tanácsa: „Éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben” (1-2a) Miért gondolhatná bárki, hogy ha belekontárkodik egy emberi testbe, valamit átalakít, az eredeti isteni tervet is felforgatva valami értelmes eredmény születhet? Ugyanígy a saját magunk Isten által elhatározott felépítését, hatásait is próbáljuk mindig elfogadni alázattal. Az embernek kell alkalmazkodnia, nem az Isten változtatja meg a világot egy másik ember nagyravágyása szerint. „Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatástok is egy reménységre szól” (3) Mennyi kificamodott egyéniség lehetett volna értékes jótevője a társadalmaknak, ha nem lihegik túl a konkrét isteni terveket a szülők, nevelők, esetleg maguk a nagyravágyó egyének. Lelki síkon is ugyanezt kell szem előtt tartani: „Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól”(4) Ezt a hivatást, amit neked, nekem rendelt az Úr, csak én tudom helyesen, jól b betölteni. Amit pedig a kegyelem eszközeivel akar hozzáadni Isten az emberi cselekvéshez, azt is Isten terve határozza meg: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindenkinek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van” (6) A helyes döntésünk mindig így kezdődjék: „Legyen meg a te akaratod!”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése