Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. június 30., kedd

Évközi 13 hét kedd




Évközi 13 hét kedd
Ter 19, 15-29; Mt 8, 23-27
„El ne vessz te is a város gonoszsága miatt!”


Elmélkedtünk arról, hogy Ábrahám és Lót pásztorai veszekedtek a legelők előnyösebb kihasználása miatt. Lót Ábrahám tanácsát elfogadva elköltözött nagybátyja környezetéből. A Jordán mellett épült Szodoma tetszett meg neki. Nem tudott arról, hogy ez a város erkölcsileg igen romlott, csak gazdagsága vonzotta. Amikor Isten két angyal kíséretében meglátogatta Ábrahámot, akkor Tőle tudta meg Ábrahám is, hogy a két kísérő angyal most utolsó számvetést tart a két nagyon bűnös város, Szodoma és Gomorra felett. Másnap Isten haragja eltörli mindkettőt a föld színéről. Ábrahám, aki a maga hosszan tartó próbatételének végére ért, hiszen a vendéglátás csúcs-eseménye Isten örömosztó jóságában az volt, hogy egy év múlva megszületik Sárától a több évtizede megígért fiú, Izsák. Most pedig azt hallja, hogy Isten igaz ítéletet tart két nagyváros felett, és eltörli őket a föld színéről. Ábrahám, Isten kitüntetett kegyeltje, könyörögni, alkudozni kezd a Végtelen Jóval. Kiesdekli, hogy ha tíz igaz embert talál a két angyal Szodomában, kedvükért megkegyelmez a sok ezer gonosznak. Ábrahám megnyugszik. Közben az angyalok Lótnál kérnek szállást. Befogadja őket szívesen. Az igazakat kereső angyaloknak, pedig nem kell menniük sehová. Gyülekeznek a férfiak Lót háza körül és eltorzult szenvedélyüknek kielégítésére követelik a két csinos fiatalembert a házigazdától. Ő védi vendégeit, de győz a túlerő: betörik az ajtót. A két angyal, pedig vaksággal sújtja őket. A gonoszkodás első fokú büntetése bekövetkezett. A gonoszságé, pedig hajnalban betelt.„Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt (Lótot) az angyalok: Kelj föl, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt! És mivel késlekedett, a férfiak (a két angyal) megragadták a kezét, a felesége kezét és a két lányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!” (15-17) Lót félt a hegyre menni, félt ott egyedül. Azért könyörgött, hogy egészen kicsi, közeli városkába mehessen emberek közé. Az angyalok megengedték neki, és az ő kedvéért a várost, Coárt megkímélték a pusztulástól. A két nagyvárost azonban távozásuk nyomában földrengés döntötte romba, kéneső végzett az emberekkel. A Jordán, pedig a tömény mérget belehordta a közeli kis tengerbe, megölte a benne élő állatokat, és az óta sűrű vízében meg nem marad semmi élet. Úgy ismeri a földrajz: Holt-tenger. Ábrahám ébredése után kiment oda, ahol előző nap Isten irgalmáért könyörgött. Azt látta, hogy az egész környék elpusztult: „Olyan füst száll föl a földről, mint az olvasztókemence füstje” (29) Isten a bűnösöknek szívesen megbocsát, de ha nem tartanak bűnbánatot, ha a kegyelem lepereg róluk, ez a sors vár rájuk. Meg kéne gondolni ezt a hencegve vétkező embereknek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése