Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. július 2., csütörtök

BOLDOG MÁRIA TERÉZIA LEDOCHOWSKA



BOLDOG MÁRIA TERÉZIA LEDOCHOWSKA
  III. r., rendalapító
 (1863-1922)

Az ausztriai Loosdorfban született, apja gróf Ledochowski Antal, anyja Salis Jozefina grófno. A hét testvér közül Terézia az első. Sokoldalú tehetsége már iskolás korában feltunt (írói, festő, zenei, egyéb tehetségei). 22 éves koráig vallásossága nem haladta meg az átlagot. A család egyébként igen vallásos volt. Bankcsőd és más okok miatt a család 1883-ban Krakkó közelébe költözött. Itt Teréziát himlő támadta meg, ennek következtében arca elvesztette szépségét. Másnál ez tragédia lett volna, nála azonban egy új, Istennek szentelt élet kezdete lett. Visszatért Ausztriába s Salzburgban öt évig volt udvarhölgy a toscanai nagyhercegnél; fő feladata a gyermekek nevelése volt. Itt már úgy élt, mint egy szerzetes. Ferences lelkiatyja és a Ferences Mária Misszionárius nővérekkel való kapcsolata is közrejátszott abban, hogy 1888-ban a ferences III. rend fogadalmas tagja lett. A következő évben olvasta Lavigerie* bíboros felhívását az afrikai néger rabszolgák felszabadítása és védelme ügyében: ez döntő befolyással lett igazi hivatása felismerésében. Előbb írásaival (Zaida-regény, „Afrikai Visszhang”-folyóirat, levelezés, gyűjtések), majd előadások által nagy eredménnyel támogatta az afrikai missziókat, majd a segítés hatékonysága növelésére megalapította a Kláver Szent Péterről elnevezett Missziós Intézményt, melynek fő feladata az afrikai missziók anyagi és másféle támogatása, különösen a sajtó útján (propaganda és a missziók ellátása sajtótermékekkel). A társulatnak voltak kültagjai (zelátorok) és beltagjai: ezek szerzetesi fogadalmat tettek. A szerzetes társulat anyaháza előbb Salzburg közelében (Maria Sorg), majd 1902-tol Rómában volt. A római letelepedés évében az alapító anya egészségi állapota olyan volt, hogy az orvosok két évet jósoltak neki. És Isten kegyelméből még húsz évig fejtett ki nagyon aktív és eredményes munkát. Rómában sok afrikai misszionárius látogatta meg „az afrikaiak anyját.” Lemondott a földi, természetes anyaságról, s a lelki anyaság bámulatos kegyelmében részesült. 1922. júl. 6-án ért véget értékes élete. Halála előtt feltűnő öröm sugárzott arcáról. Egyesek úgy vélték, abban a pillanatban látta élete műve eredményét: az üdvözült afrikaiak sokaságát. VI. Pál avatta boldoggá 1975. okt. 19-én, missziós vasárnap.
VI. Pál boldoggá avatási beszédéből:
„Mária Terézia azok sorából való, „akikben Isten kegyelme nem volt hiábavaló”. …Szerette Krisztust, és megértette, hogy az Üdvözítő szomjúsága a kereszten a lelkek szomjúsága volt. Ezért az afrikaiak iránti nagy együttérzésből... minden erejét, egész életét az afrikai missziókért való apostolkodásnak szentelte.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Mária Teréziát kiválasztottad, hogy az afrikai nép javára új missziós társaságot alapítson, add, hogy Egyházad mindig buzgón ápolja a missziós lelkületet és hatékonyan szolgálja a népek evangelizációjának ügyét. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése