Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. szeptember 26., szombat

Évközi 25 hét szombat



Évközi 25 hét szombat
Zak 2, 5-9. 14-15a; Lk 9, 43b-45
„Én majd eljövök és benned lakom, - mondja az Úr"

Zakariás próféta Aggeus próféta kortársa volt. Ő is Jeruzsálemben működött a fogság utáni időben, amikor a hazajöttek szorgalmasan, építették őseik örökségén a maguk házát. Ebben az időben került sor a templomépítésre is. Zakariás látomásokat látott. Ezeknek szimbolikus értelme volt. Közös mondanivalójuk égi üzenetként biztatást sugároztak a volt foglyok szívébe: Velünk a mennyország, angyalai jó híreket hoznak nekünk. Egy ilyen látomásban angyalra lett figyelmes, aki mérőzsinórt tartott a kezében és a házromok mellett, a bástya vonalán mért szorgalmasan. Zakariás kíváncsi volt a mérés céljára, rákérdezett hát: „hová mégy? Azt mondta nekem: Jeruzsálemet megmérni, hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága?" (6) Az ifjú prófétának furcsának tűnhetett, hogy a romok határait mérte az angyal. Kicsit talán az ősi honfoglalás jutott eszébe, amit Józsue könyvében olvashatott: Amikor a Szentföldből egy-egy tájat elfoglaltak, kisorsolták a területét az egyes törzsek és azok nemzetségei számára. Ott valóban szükség volt a mérőzsinórra, hiszen a nemzetségek száma szerint adták a jövő megélhetését szolgáló földet. Itt, a rommezőn miért volt fontos a mérés? Itt talán a fordított viszony miatt. Talán még emlékeztek Jeruzsálem ostrom előtti létszámára. Úgy tűnik a kísérőszövegből, hogy most nagyobb létszámmal számolhatnak, és ezt a felméréssel tüntetik ki. Azt is érdemes meggondolni: „Ekkor az az angyal, aki bennem beszélt, elindult, és egy másik angyal jött elébe, és ő ennek azt mondta: Siess, szólj annak az ifjúnak és mondd: Fal nem övezi majd Jeruzsálem lakóit, oly sok lesz benne az ember és az állat" (7-8) Az a remény éledt tehát az angyalok beszélgetése nyomán, hogy a régi keretek között már nem férnek el az új lakók. De a rengeteg lakó miatt már falra sem lesz szükség, megvédik ők városukat. Újabb nagy remények éledeznek tehát. És ezek a remények az égből jött angyalok szavaiban gyökereznek. De azért sem lesz szükség új falakra, mert „én, az Úr, tüzes fal leszek számára körös-körül, és dicsőségére leszek benne." - mondja az Úr. (9) Isten ilyen felemelő jelenléte önmagában is nagy öröm. Biztató ének fakad Isten ajkán: „Örülj és örvendj, Sion leánya, mer, íme, én majd eljövök, és benned lakom, - mondja az Úr." (14) De az Úr templomi jelenlétén túl más öröm is felujjong ezután: a megváltóikor üzenete. „Azon a napon majd sok nemzet csatlakozik az Úrhoz és az én népemmé, lesznek, és én majd nálad lakom" (15a) Isten előre tudja, hogy a Messiás fogja odavinni a nemzeteket. A zsidók talán nem értették a szöveget, de egyértelmű: Isten Jeruzsálemben lakik akkor, amikor a Messiás eljön, de a nemzetek nem a zsidókon keresztül csatlakoznak hozzá, hanem közvetlenül, tehát a körülmetélés nemzeti jellegét nem kell már felvenniük. Milyen csodálatos lenne, ha mi hazánk határait is újra ott mérnék fel az angyalok, ahol Szent István király felajánlása idején álltak a határőreink. Hiszen az ősi határ ölelte országot adta örökségül első Szent Királyunk a Szűzanyának. Lakóit, pedig gyarapítsa Istenteremtő jósága!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése