Ferenc pápa beszéde a washingtoni hajléktalanokhoz: Isten Fia hajléktalanként jött a világra

Ferenc pápa Washingtonban, a Szent Patrik-plébánián szeptember 24-én hajléktalanokkal találkozott. Miután beszédet mondott nekik, velük maradt az étkezőben, leült az asztalukhoz, sokakat üdvözölt és megáldott. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk a Szentatya beszédét.

Örülök, hogy találkozhatok veletek. Jó napot! Két beszédet mondok nektek: egyet spanyolul, egyet angolul!

Az első szó, amit mondani szeretnék nektek, hogy köszönöm. Köszönöm, hogy fogadtok, és köszönöm az erőfeszítéseket, amelyeket megtettetek, hogy megvalósulhasson ez a találkozás.

Eszembe jut rólatok egy ember, akit nagyon szeretek, és aki nagyon fontos volt az életemben. Támasz volt és forrás. Hozzá fordulok, ha egy kicsit bajban vagyok. Ti Szent Józsefre emlékeztettek engem. Arcotok az ő arcát juttatja eszembe.

Szent Józsefnek nehéz helyzetekkel kellett szembenéznie élete során. Az egyik ilyen az volt, amikor Máriánál elkezdődött a szülés, Jézus születése. Azt mondja a Biblia: „Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,6–7). A Biblia nagyon világosan mondja: nem kaptak helyet a szálláson. Elképzelem Józsefet, akinek a felesége mindjárt szül, és nincs fedél a feje felett, nincs háza, nincs szállása. Isten Fia úgy jött erre a világra, mint egy hajléktalan. Isten Fia tudta, mit jelent fedél nélkül kezdeni az életet. El tudjuk képzelni, milyen kérdések éltek Józsefben abban a pillanatban: Hogyan? Isten Fia feje felett nincs fedél? Miért nincs lakásunk? Miért nincs fedél a fejünk felett? Olyan kérdések ezek, amelyeket sokan közületek feltehetnek nap mint nap, és fel is teszitek. Mint József, ti is azt kérdezitek: Miért nincs fedél a fejünk felett, miért nincs lakásunk? És nekünk, akiknek van fedél a fejünk felett, akiknek van lakásunk, nekünk is jót tesz, ha feltesszük ezeket a kérdéseket: Ezeknek a testvéreinknek miért nincs lakásuk, ezeknek a testvéreinknek miért nincs fedél a fejük felett?

József kérdései ma is jelen vannak, ott vannak azoknak az életében, akik a történelem során megélték, hogy nincs lakásuk.

József olyan ember volt, aki kérdéseket tett fel, de legfőképpen a hit embere volt. A hit által volt lehetséges József számára, hogy rátaláljon a fényre abban a pillanatban, amely teljesen sötétnek tűnt. A hit volt az, ami megtartotta élete nehézségei közepette. József a hite miatt tudott előrehaladni akkor is, amikor úgy tűnt, hogy minden egy helyben áll.

Az igazságtalan, fájdalmas helyzettel szemben a hit adja nekünk azt a fényt, amely eloszlatja a sötétséget. Ahogyan Józseffel is történt, a hit megnyit Isten csendes jelenléte felé minden életet, minden embert, minden helyzetet. Ő jelen van mindannyiatokban, mindannyiunkban.

Nagyon világosan akarom elmondani: nincs semmi ok, nem létezik semmiféle társadalmi, erkölcsi vagy másfajta indok, ami miatt el lehetne fogadni, hogy valakinek nincs lakása. Igazságtalan helyzetek ezek, de tudjuk, hogy Isten velünk együtt szenvedi el, mellettünk éli meg ezeket a helyzeteket. Nem hagy minket egyedül.

Jézus nem csak szolidáris akart lenni minden emberrel, nem csak azt akarta, hogy senki ne érezze, ne élje meg jelenlétének, segítségének, szeretetének hiányát. Ő maga azonosult mindenkivel, aki szenved, sír, bármiféle igazságtalanságot elszenved. Világosan megmondja: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok engem.” (Mt 25,35)

A hit azt mondja nekünk, hogy Isten veletek van, Isten köztünk van, és jelenléte a segítő szeretetre ösztönöz. Arra a szeretetre, amely egy olyan Isten hívásából születik meg, aki szüntelenül kopogtat az ajtónkon, mindenkinek az ajtaján, hogy a szeretetre, az együttérzésre, az egymásnak való önátadásra hívjon minket.

Jézus ma is kopogtat az ajtónkon, az életünk kapuján. Nem mágikus módon, nem trükköket alkalmazva, nem fényreklámokat vagy tűzijátékot használva. Jézus mindig a testvér, a szomszéd, a mellettünk álló ember képében kopogtat az ajtónkon.

Kedves barátaim, a segítség leghatékonyabb módját az imádságban találjuk meg. Az imádság egyesít minket, testvérré tesz, megnyitja a szívünket, és emlékeztet minket egy szép igazságra, amelyről olykor megfeledkezünk. Az imádságban mindannyian megtanuljuk azt mondani, hogy Atya, Apa, és amikor azt mondjuk, Atya, Apa, akkor felfedezzük, hogy testvérek vagyunk. Az imádságban nincsenek gazdagok és szegények, csak gyermekek és testvérek vannak. Az imádságban nincsenek első- és másodrangú emberek, hanem testvériség van.

Az imádságban a szívünk erőre lel, hogy ne váljunk érzéketlenné, hideggé az igazságtalan helyzetekkel szemben. Az imádságban Isten mindig hív és ösztönöz minket a segítő szeretetre.

Milyen jót tesz nekünk, ha együtt imádkozunk! Milyen jót tesz nekünk, ha abban a térben találkozunk, ahol testvérként nézünk egymásra, és felfedezzük, hogy szükségünk van egymás támogatására. Ma veletek szeretnék imádkozni, hozzátok akarok csatlakozni, mert szükségem van a támogatásotokra, a közelségetekre. Arra szeretnélek hívni benneteket, hogy imádkozzunk együtt, egymásért, egymással. Így támaszai lehetünk egymásnak, és ez segít megélni annak örömét, hogy Jézus köztünk van. Jézus segítsen megoldani azokat az igazságtalan helyzeteket, amelyeket elsőként Ő ismert meg. Van kedvetek együtt imádkozni? Én kezdem spanyolul, és ti folytatjátok angolul.

Miatyánk…

Mielőtt elköszönök tőletek, szeretném Isten áldását adni rátok:

Áldjon meg az Úr, és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, és legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és adjon neked békét! (Szám 6,24–26)

Kérlek, ne feledkezzetek meg imádkozni értem! Köszönöm!