Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. január 19., kedd

A pápa a finn evangélikusokhoz: A különbségek ne bátortalanítsanak el az egység útján



A pápa a finn evangélikusokhoz: A különbségek ne bátortalanítsanak el az egység útján


„A keresztények az egyre nagyobb egységre kaptak meghívást, túllépve a régi felfogásokon és gyanakvásokon” – így buzdított Ferenc pápa a finn lutheránus egyház ökumenikus küldöttségéhez intézett beszédében január 18-án.


A delegációt  a szentatya a Szent Henrik ünnepe alkalmából tartott hagyományos zarándoklat kapcsán fogadta a keresztény egységhét első napján. A pápa a keresztények közös tanúságtételére hívott a konfliktusok és a szekularizáció által sújtott világban.

„Ez az ökumenikus zarándoklat kiemelt jele annak a ténynek, hogy lutheránusok, ortodoxok és katolikusok felfedeztétek azt, ami egyesít benneteket, és együtt kívántok tanúságot tenni Jézus Krisztusról, aki az egység alapja” – kezdte beszédét a Szentatya. Háláját fejezte ki az Úrnak a evangélikus–katolikus párbeszéd eredményeiért. A közösen megtett fontos lépések szilárd alapot jelentenek az élet szeretetközösségére a hitben és lelkiségben. A kapcsolatokat egyre inkább áthatja a nyugodt véleménycsere és a testvéri osztozás lelkülete.

Minden keresztény közös hivatását jól kiemeli a bibliai részlet, amely a keresztény egységhét idei mottója: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára” (1 Pét 2,9). A párbeszédünkben vannak még különbségek a doktrínában és a gyakorlatban. Ez azonban ne kedvetlenítsen el, hanem inkább serkentsen arra, hogy haladjunk előre az úton az egyre nagyobb egység felé, legyőzve régi felfogásokat és gyanakvásokat. A konfliktusoktól, a szekularizmustól és a közönytől sújtott világban azt a meghívást kaptuk, hogy kötelezzük el magunkat Jézus Krisztus megvallásában. Váljunk az egység, a béke építésének és a kiengesztelődésnek egyre hitelesebb tanúságtevőivé – kérte a pápa. Végül örömének adott hangot a teremtett világ védelme iránti közös elkötelezettségért.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése