Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 30., vasárnap

Évszázadok óta most először nyitották fel a Szent Sírt Jeruzsálemben



Évszázadok óta most először nyitották fel a Szent Sírt Jeruzsálemben


Évszázadok óta először vizsgálják majd tudósok a Jézus nyughelyeként tisztelt Szent Sír eredeti rétegét – számolt be a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka és más egyházi vezetők által jóváhagyott kutatásról a National Geographic tudományos folyóirat.


A Szent Sír-bazilikában legalább 1555, de valószínűleg még régebb óta márványlap fedi a sírhelyet, ahová a hagyomány szerint Jézus Krisztust eltemették. „Elhúztuk a márványlapot, és nagyon meglepett bennünket az anyag, amely a sírhely belsejét kitöltötte – számolt be Fredrik Hiebert, a National Geographic Society régésze, a kutatást és felújítást végző csoport munkatársa. – Hosszú tudományos munka lesz, de végül meg fogjuk látni az eredeti kőzetréteget, amelyre a hagyomány szerint Krisztus testét fektették.”

A bazilikán belül a Jézus sírjaként tisztelt szentélyt legutóbb 1808 és 1810 között állították helyre, miután egy véletlenül kialakult tűzben leégett. A szentély és a Szent Sír mostani felújítását az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem szakemberei végzik Antonia Moropoulou professzor asszony vezetésével.

A sír helyreállítása példátlan alkalom arra, hogy a tudósok megvizsgálhassák a legnagyobb tisztelettel övezett keresztény emlékhelyen az eredeti sziklaréteget. Az elemzés lehetővé teszi, hogy jobban megismerjék nemcsak a sziklasír eredeti formáját, hanem azt is, hogyan alakult a szent hely azóta, hogy 326-ban Szent Ilona rátalált Jézus keresztre feszítésének és a feltámadásának helyszínére.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése