Évközi 34. hét szombat
Az
egyházi év utolsó napjához érve s a Jelenések könyvének utolsó mondatait
olvasva egyszerre csak a Szentírás első könyvénél találjuk magunkat, a kezdet
kezdeténél. Feltűnik az élő vizek forrása. Az ember visszakerül a
paradicsomkertbe, pontosabban az egykor csodálatosan megteremtett és
Krisztusban még csodálatosabban újjáteremtett világba, mérhetetlenül
gazdagabban, mert már ismeri a szentháromságos isteni életet. Az újjáteremtett
világ most már egyértelműen közvetíti Isten életét az embernek: az élet fái
folyamatosan gyümölcsöt teremnek, leveleik pedig gyógyítanak. Újra harmóniában
élünk, egységben vagyunk az anyagi világgal, az egész kozmosszal. Ez az a nap,
amelyre – Szent Pál szavaival – az egész természet sóvárogva és vajúdva vár:
Isten fiainak dicsőséges kinyilvánulásának napja. Ezen az utolsó napon végre az
ember szívén keresztül rá is kiárad Isten dicsősége.
De
addig a napig is felelősek vagyunk az egész mindenségért. Mi vagyunk Isten
hordozói a világban, minden hatalmat nekünk adott, de azért, hogy ezzel a
hatalommal őt nyilatkoztassuk ki. Ez a hatalom olyan erő, melyet pusztán emberi
értelemmel fel sem tudunk fogni, mégis birtokoljuk: az ingyenes, a feltétel nélküli
szeretet képessége. Az Úr pedig ezt üzeni nekünk angyala által: „Íme, hamarosan
eljövök. Boldog, aki megtartja e könyv jövendölésének igéit!”
Urunk, Jézus Krisztus, az Atya Általad a mi
kezünkbe helyezte az egész univerzum sorsát, és meghívott arra, hogy a
Szentháromság életének részesei legyünk. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy
tudatában legyünk keresztény felelősségünknek, és Szentlelkednek
engedelmeskedve úgy éljünk, hogy beléphessél családunkba, a társadalomba, a
politikába, a környezetvédelembe, s így rajtunk keresztül jelen lehessél ebben
a világban, és eljöhessen Isten országa, a Te boldogító, örök uralmad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése