Nagyböjt 5. hét szombat
Kaifás
véleménye, vagyis hogy „jobb nektek, ha egy ember hal meg a népért”, egyszerre
tükrözi a főpapi párt rómaiaktól való félelmét, a kisszerű csoportérdeket és a
szadduceusi teológiai felfogást, mely szerint a szent nép kollektív érdekében
az egyes embert akár fel is lehet áldozni. Az evangélista azonban ezeken mind
túllépve az isteni üzenetet ismeri fel ebben a mondatban, amelyet Kaifás
hivatalánál fogva, mint annak az évnek a főpapja, öntudatlanul kimondott,
mintegy megjövendölve, hogy Jézus halála a szent nép megváltásának eszköze
lesz.
Jézus
önfelajánlása által megvetette az új, örök szentélynek és az új szent népnek,
az Egyháznak az alapjait. Megköttetett az új és örök szövetség az ártatlan
Bárány, Jézus Krisztus vérében, akit az emberi hitványság adott halálra, de
akinek önkéntes áldozata szerezte meg az örök békét Isten és ember között. Így
teljesedett be Ezekiel próféta jövendölése, amelyet a messiási időkre
vonatkoztatott.
Úr Jézus Krisztus, mielőtt Nagyböjt utolsó
hetébe lépnénk s a virágvasárnapi bevonulástól egyenesen a Golgota tetejére
kísérnénk Téged, arra kérünk, szítsd fel bennünk a vágyat, hogy
szívvel-lélekkel részt akarjunk venni húsvéti misztériumodban. E Húsvét nélkül
nem vidíthatna fel az ébredő természet szépsége, a tavaszi nap melengető
sugara, mely előcsalogatja a földből a virágokat, a bogarakat és a gyíkokat.
Minden szépség hiábavaló lenne, s az élet maga is a halálra szántak tűnő álmodozása
volna, ha Te nem adtad volna értünk áldozatul önmagad. Add, kérünk,
kegyelmedet, hogy viszonzásképpen átadjuk magunkat Neked, s együtt épüljünk a
Te Titokzatos Testednek templomává, ahol minden halál, minden pusztulás egy új,
teljes élet kezdete, mert Te bennünk és közöttünk lakozol örök időkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése