Ferenc pápa homíliája utolsó perui miséjén: Az Úr arra hív, hogy járd be vele a városodat!
Január 21-én, perui látogatásának utolsó állomásán, Limában 1,3 millió hívő vett részt a Szentatya szentmiséjén. Az egyházfő arra biztatta a jelenlévőket, hogy Isten szemével nézzék az embereket, Krisztushoz társulva keressék fel őket, és ébresszenek reményt mindenkiben.
„Kelj
fel, menj el Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!”
(Ter 3,2). Az Úr ezekkel a szavakkal fordul Jónáshoz, hogy elindítsa a felé a
nagyváros felé, amely a pusztulás szélén volt sok gonoszsága miatt. Jézus pedig
– az evangéliumban – Galilea felé tart, hogy hirdesse az örömhírt (vö. Mk 1,14).
Mindkét szöveg azt az Istent tárja elénk, aki mozgásban van, aki közeledik a
tegnap és a ma városai felé. Az Úr útnak indul: megy Ninivébe, megy Galileába…,
Limába, Trujillóba, Puerto Maldonadóba… az Úr idejön. Mozgásba lendül, hogy
belépjen konkrét, személyes élettörténetünkbe. Nemrég ünnepeltük az Emmánuelt,
az Istent, aki mindig velünk akar lenni. Igen, itt
Limában, vagy bárhol élj is, mindennapi életedben, robotolásodban, reménykedő
gyermeknevelésedben, vágyaid és aggodalmaid között, otthonod meghittségében és
az utca fülsüketítő zajában. Ott, a történelem poros útjainak közepén, ott jön
feléd az Úr.
Időnként
az történhet velünk, ami Jónással. Városaink – a maguk fájdalmas és
igazságtalan helyzeteivel, melyek naponta ismétlődnek – megkísérthetnek minket,
hogy elmeneküljünk, elbújjunk, kereket oldjunk. És az okok – sem Jónásnál, sem
nálunk – nem hiányoznak. Ha szétnézünk a városban, megállapíthatjuk, hogy
„vannak olyan polgárok, akik rendelkeznek a személyes és családi élet
gyarapodásához szükséges eszközökkel, de nagyon sok a »nem polgár«, a
»félpolgár«, a »városi maradék«” (Evangelii gaudium apostoli
buzdítás, 74.), akik az utcaszélen vannak, akik városaink peremén élnek az
emberhez méltó élethez szükséges feltételek nélkül, és szívszorító megállapítani,
hogy sokszor ezek között a „városi maradékok” között sok kisgyermek és serdülő
arca is ott van. A jövő arca van ott.
Amikor
látjuk ezeket a dolgokat városainkban, lakónegyedeinkben – amelyek lehetnének a
találkozásnak, egymás segítésének, az örömnek a helyei is –, kialakulhat
bennünk az, amit Jónás-tünetnek hívhatnánk: a menekülés és a bizalmatlanság
tere (vö. Ter 1,3). Tér a közömbösség számára, amely névtelenné és süketté tesz
minket mások számára, amely elaltatott szívű, személytelen lényekké tesz
minket, és ezzel a magatartással megsértjük a népnek, ennek a nemes népnek a
lelkét. Ahogyan XVI. Benedek megjegyezte: „Az emberiességet lényegében a
szenvedéshez és a szenvedő emberhez való viszonnyal lehet lemérni. Ez érvényes
az egyénekre és a társadalomra egyaránt. Kegyetlen és embertelen az a
társadalom, amely nem tudja elfogadni a szenvedőket, és nem képes
együtt-szenvedéssel segíteni őket úgy, hogy osztozik szenvedésükben és belsőleg
hordozza szenvedésüket.” (Spe salvi enciklika, 38.)
Amikor
elfogták [Keresztelő] Jánost, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten
evangéliumát. Jónással ellentétben Jézus – látva János elfogásának fájdalmas és
igazságtalan eseményét – bemegy a városba, bemegy Galileába, és ennél a
kisszámú lakosságnál kezdi el elvetni a legnagyobb remény magvait: Isten
országa közel van, Isten közöttünk van! És az evangélium megmutatja, milyen
örömet és láncolatszerű hatást vált ki: kezdve Simonnal és Andrással, aztán Jakabbal
és Jánossal (vö. Mk 1,14–20), és onnantól kezdve Limai Szent Rózán, Szent
Toribión, Porres Szent Mártonon, Macías Szent Jánoson, Solano Szent Ferencen át
elérkezik hozzánk, azoknak a tanúknak a serege által hirdetve, akik hittek
őbenne. Az evangélium elérkezett Limáig, elérkezett hozzánk, hogy ismételten
elkötelezzük magunkat, új ellenszeréül a közöny globalizálódásának. Mert ez
előtt a Szeretet előtt nem lehet közömbösnek maradni.
Jézus
arra hívta tanítványait, hogy a mában éljék meg azt, aminek örökkévalóság-íze
van: az Isten iránti és a felebarát iránti szeretetet; és ezt azon az egyetlen
módon teszi, amin teheti, az isteni módon: gyengédségre készteti, irgalmas
szeretetre ébreszti, együttérzésre indítja őket, és megnyitja szemüket, hogy
megtanulják a valóságot Isten szemével látni. Új kapcsolatok létrehozására,
örökkévalóságot hordozó új szövetségek megkötésére hívja őket.
Jézus bejárja
a várost tanítványaival, és elkezdi látni, meghallgatni azokat az
embereket, elkezd odafigyelni azokra az emberekre, akik pusztulásra voltak
ítélve a közöny leple alatt, akiket megkövezett a korrupció súlyos bűne. Elkezd
leleplezni sok helyzetet, amelyek fojtogatták népének reményét, és új reményt
ébresztett.
Hívja
tanítványait, kéri, hogy menjenek vele, kéri, hogy járják be a várost, de
változtat a ritmusukon: megtanítja őket észrevenni azt, ami felett korábban
elsiklott a figyelmük, új, sürgős teendőket mutat nekik. Térjetek meg, mondja
nekik, a mennyek országa nem más, mint találkozás Jézusban Istennel, aki
összeköti életét népe életével, bevonódik és bevon másokat, hogy ne féljenek
ebből a történelemből üdvtörténelmet csinálni (vö. Mk 1,15.21sk).
Jézus
továbbra is járja útjainkat, a tegnaphoz hasonlóan ma is kopogtat az ajtókon,
kopogtat a szíveken, hogy újra felébressze a reményt és a vágyakozást: hogy a
megalázást megszünteti a testvériség, az igazságtalanságot legyőzi a
szolidaritás, az erőszakot felszámolják a béke fegyverei. Jézus továbbra is hív
minket, fel akar kenni minket Lelkével, hogy mi is felkenjünk másokat azzal a
kenettel, amely képes begyógyítani a sérült reményt és megújítani
tekintetünket.
Jézus
továbbra is jár, és felébreszti a reményt, amely
megszabadít minket az üres kapcsolatoktól, a személytelen elemzésektől, és arra
hív, hogy kovászként vegyüljünk el az emberek között ott, ahol vagyunk, ott,
ahol élnünk adatott, mindennapi életünk szegletében. A mennyek országa köztetek
van – mondja nekünk –, ott, ahol tudunk egy kis gyengédséget és együttérzést
tanúsítani, ahol nem félünk tereket teremteni, hogy a vakok lássanak, a bénák
járjanak, a leprások megtisztuljanak és a süketek halljanak (vö. Lk 7,22), és
így akiket elveszettnek tartottunk, örüljenek a feltámadásnak. Isten nem fárad
bele és nem fog belefáradni, hogy úton legyen, és elérje gyermekeit. Hogyan
gyújtjuk fel a reményt, ha nincsenek próféták? Hogy nézünk szembe a jövővel, ha
nincs közöttünk egység? Hogyan ér el Jézus sok helyre, ha nincsenek merész és
hiteles tanúk?
Ma az Úr
arra hív téged, hogy járd be vele a várost, a te városodat. Arra hív, hogy légy
misszionárius tanítvány, és így részesévé válj annak a nagy suttogásnak, amely
továbbra is hallatszódni akar életünk minden szegletében: Örülj, az Úr veled
van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése