Húsvét 2. vasárnap
A
víz és a vér csak a Lélek tanúskodása által lehet Jézus Krisztus eljövetelének
eszközévé. Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordán vizében, mikor alámerült
bűneink tengerébe, végső nyomorúságunkban is vállalva bennünket, a Lélek
lebegett fölötte, és tanúskodott róla, hogy ő az Isten egyszülött Fia, aki e
világba jött. Amikor a kereszten szent vérét ontotta, s meghalván átadta Lelkét
a kereszt alatt álló Máriának és Jánosnak, ugyancsak a Lélek tanúskodott róla,
s elővételezve már itt megtörtént a pünkösdi esemény és az Egyház születése.
Figyeljünk fel arra is, hogy amikor a katona lándzsája megnyitotta oldalát,
„onnan vér és víz folyt ki.” Annak, aki ezt látta – a szeretett tanítványnak –
azért igaz a tanúsága, mert a pünkösdi Lélek elnyerése után a Szentlélek tárta
fel előtte és rajta keresztül előttünk is Krisztus halálának értelmét: Isten
egyszülött Fia a mi üdvösségünkért halt meg, annyira valós halállal, hogy
oldalából vér és víz (vérsavó) folyt ki.
A
víz, a vér és a Lélek hármas tanúságában felvázolódik a beavatás szentségeinek
valósága. A keresztség vizében a Lélek cselekvő tanúsága által eljött hozzánk
Jézus Krisztus, és isteni természetéből részesített minket. A szentmise
konszekrációjában újra csak a Lélek által válik a kenyér és a bor Jézus szent
testévé és vérévé, hogy a szentáldozásban új és egyedülálló módon ismét
eljöjjön hozzánk, feltámadott testével, melyen a Tamásnak megmutatott szent
sebeket viseli.
Feltámadott Jézusunk, add kegyelmedet, hogy élő
hittel és reménységgel járuljunk a Szentlélek erejéből születő szentségekhez.
Kérünk, segíts, hogy általuk már itt a földön megtapasztaljuk, hogy legyőzetik
a halálba és kárhozatba igyekvő világ, és bennünk és közöttünk is megvalósul az
az új, szeretetben fennálló világ, melyet a jeruzsálemi ősegyház közösségében
felragyogtattál nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése