Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. május 14., hétfő

Ferenc pápa beszéde a belga Logia Társulat tagjaihoz



Ferenc pápa beszéde a belga Logia Társulat tagjaihoz

A Szentatya az Apostoli Palotában fogadta a Belgium flamand részén született Logia Társulat tagjait és hozzájuk intézett beszédében alapvető célkitűzéseikre emlékeztette őket: „az igazi hit magában foglalja a világ átalakításának mély vágyát, értékek közvetítését és egyfajta jobbnak az örökségét az utókor számára”.

A közszférában tanúsítsák Krisztus követésének hiteles gyakorlatát

Ez a program ma különösen is fontos egy olyan elvilágiasodott társadalomban, mely a vallást az emberi személy titkos intimitásába száműzi. Éppen ezért kap különleges jelentőséget a társulat küldetése, mely a közszférában és a médiumok adta lehetőségeken keresztül tanúsítja Krisztus követésének hiteles gyakorlatát. Bátran vállaljanak szerepet a nyílt társadalmi vitákban és mutassák fel, hogy az evangélium emberségessé teszi a személyt Jézus iskolájában, aki így nem ítélkezik mások felett, hanem tisztelettel van társai iránt és értük fáradozik.

A Jézus Krisztusban való hit mindenkinek szóló adomány

Sokféle kezdeményezés révén tegyenek tanúságot az egyház szándékáról, mely a különféle társadalmi erőkhöz társul olyan javaslatokkal, melyek az emberi személy méltóságát és a közjót szolgálják. Mindebben támaszkodjanak a keresztény hagyományra és az egyház szociális tanítására, jól tudva, hogy a Jézus Krisztusban való hit bezárkózást jelent, hanem mindenkinek szóló adományt. A pápa buzgó lelki életre, imádságra, a szentségekben való részesedésre buzdította a társulat tagjait. Arra szólította őket, hogy szokásos havi találkozójukon keresztül fejlesszék a testvériség kapcsolatait, a találkozás kultúráját, és végül azt ajánlotta, hogy Isten kegyelmének ösztönzésére fogadják az Úr életszentségre szóló felhívását.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése